DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem kívántam a vitában részt venni, de Bödecs Barna képviselő úr néhány gondolata fehérváriként arra késztetett, hogy hozzászóljak, hiszen beszélt ő olyan bérleti szerződésekről, illetve olyan közbeszerzési eljárásokról bizonyos kínai gyártmányú, egyébként ott is off-shore tulajdonú és hátterű cégekről, amelyeken keresztül vagy amelyektől azután a Volánbusz megpróbált így vagy úgy autóbuszokat beszerezni. Akkor még arra is emlékezhetünk, hogy nemcsak a döntőbizottság állított meg ilyen folyamatokat, hanem bizonyos esetekben mintha mindent megtettek volna az ajánlatkérők annak érdekében, hogy még véletlenül se magyar tulajdonú cég Magyarországon gyártott autóbuszait szerezze be többek között a Volánbusz.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ez azért volt érdekes Fehérváron, hiszen az autóbuszgyártás tekintetében tudjuk, Fehérvárt nagyon sok minden történelmében, ipari történetében is köti ehhez az iparághoz, de éppen akkor is egyébként egy Székesfehérváron dolgozó és fehérvári, illetve magyar tulajdonban lévő cég által gyártott buszokat gyakorlatilag annak ellenére nem szerzett be a Volánbusz, hogy egyébként minden tematikájában és műszaki specifikációjában is jobb volt, mint az előbb említett buszok. Ez akkor több esetben megtörtént, és körülbelül 150 munkahely elvesztését jelentette Székesfehérváron, elsősorban és kizárólag, nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy tudású, a műszaki életben sokat az asztalra letevő és az autóbuszgyártásban korábban más cégeknél is nagy tapasztalatot szerzett munkahelyek és szakemberek tűntek el a magyar ipar számára, illetve tették lehetetlenné az autóbuszgyártást Magyarországon, legalábbis azon belül Székesfehérváron.
Azt gondolom, a mostani bizottságnak arról is kell döntenie, illetve azzal is kell foglalkoznia, hogy egyébként ezekkel a kérdésekkel mi van. Teljes mértékben egyetértek a képviselő úrral.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés