DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megtisztelő számomra, hogy mind a három módosító indítványomat elnöki bevezetővel illette és a Ház tudomására hozta. Tényleg ritka a Ház gyakorlatában, hogy az elnök szakmailag is méltatja, bemutatja a módosító indítványokat. Szeretnék indoklást is fűzni mellé, ha nem is feltétlenül ebben a sorrendben, de ha az elnöki ajánlás ebben a sorrendben történt, akkor én is ebben a sorrendben haladok. Azért javasoljuk, hogy egy gyors ütemben végezze el a Ház ezt a munkát, mert egyrészt elvi álláspontunk van, hogy vizsgálóbizottsági munkában mi részt veszünk. Úgy gondoljuk, hogy noha nagyon koncepciózusan van megfogalmazva ez a cím, tehát leszűkíti, hogy a szocialisták és liberálisok által végzett tevékenységek milyen hatással voltak a Malév működésére, én azt hiszem, hogy abban az időben működött a cég, azt követően most, február 3-án pedig sajnos csődbe jutott, és azóta sem történik semmi, hogy újraindítsák. Az én javaslatom lényege, hogy felezzük meg a vizsgálati időt. Ez azt a célt szolgálja, hogy minél hamarabb rendelkezésre álljanak azok a tapasztalatok, amelyeket a bizottság összefoglalhat, ami segítheti esetleg a későbbiekben egy új nemzeti légitársaság beindítását.

Hozzáteszem, bár Budai Gyula előterjesztő mással van elfoglalva, de én nagyon szerencsésnek tartanám, ha e módosító indítványon való elgondolkodást is arra használná fel, hogy hogyan tud nyomást gyakorolni a kormányra, hogy mielőbb szárnyra kapjon, képletesen is és ténylegesen is szárnyra kapjon egy újonnan alapított nemzeti légitársaság, aminek a szakmai előkészítése gyakorlatilag már évekkel ezelőtt megtörtént, és a sajnálatos csődbe menetel után ez a kérdés igazán aktuálissá vált.

Elnök úr, kérem, az időkeretem mennyi egy ilyen hozzászólásnál?

Forrás: parlament.hu