DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először Bödecs képviselőtársamék módosító javaslataihoz szeretnék kapcsolódni, különös tekintettel arra, hogy Jávor Benedek képviselőtársammal egy hasonló tartalmú törvényjavaslatot már egy jó évvel ezelőtt előterjesztettünk annak érdekében, hogy az oligarchák vastörvényét, amit a szocialista és fideszes hölgyek, urak együtt megalkottak az azóta parlamentben már nem leledző képviselőkkel együtt, ezt a törvényjavaslatot küldjük oda, ahova való: a kukába.

Göndör képviselőtársamnak először is köszönöm szépen a támogatást, remélem, hogy lesz alkalma ezt azért szavazatával kifejezni majd a módosítókról történő szavazás során. Viszont azért valamivel vitatkoznék, és ez pedig ennek az egész törvénynek a filozófiája és az a módosító javaslat az 1. pont alatt, ami ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezését célozza.

Azt gondolom, két ponton van köztünk, tehát a Fidesz, MSZP, illetve az LMP között, ha úgy tetszik, alapvető stratégiai, filozófiai vita. Az egyik: amikor önök versenyképességről beszélnek, illetve versenyképességről beszéltek az elmúlt húsz évben, önök egyetlen dolgot tartottak szem előtt, az ország külföldi tőkevonzó képességének növelését. Ezért tart ott ez az ország, ahol tart. Ezért van ekkora szakadék a multinacionális szektor, illetve a hazai kis- és középvállalkozások között. Az elmúlt húsz évben minden létező versenyelőnyt vagy pénzben, vagy adminisztratív előnyökben önök, illetve a Fidesz-kormányok kizárólag a nagytőke számára, azon belül is elsősorban a multinacionális tőke számára biztosítottak. Ez egy alapvető és behozhatatlan versenyhátrányt jelentett a hazai kis- és középvállalkozásoknak.

Amikor államtitkár úr meglehetős cinizmussal a zárszavában - amire ugyebár, nem lehetett már válaszolni - olyan példákat hozott föl, mint a Vigadó, Várkert-bazár, de ő majd nyilván tudja folytatni a sort, hogy az Orbán-kormány milyen kiemelt beruházásokat hagyott jóvá, egyetlen apróságról feledkezett el. Akkor, amikor az állam maga az a kiemelt beruházó állami ingatlanokon, kik a beszállítók, kik a haszonélvezők? Azért fontos, hogy fair viszonyok legyenek a piacon, és ne legyenek kiemelt beruházások, hogy sem beszállítóként, sem beruházóként ne élvezhessen senki privilégiumokat. Hiába állami beruházásokról beszélt látszólag államtitkár úr a zárszavában, pontosan tudjuk, hogy ezek mögött a kiemelt beruházások mögött is ott van a nagytőke, ott vannak vagy az önök házi klientúrája, vagy különböző multinacionális befektetők.

Akkor, amikor a kormányzati fejlesztéspolitika tengelyében áll a kiemelt beruházások támogatása, illetve egyáltalán beruházások kiemelése, az azt jelenti, hogy önök, a Fidesz-kormány is befagyasztani kívánja azt a szakadékot, ami az elmúlt húsz év elhibázott gazdaságpolitikája miatt keletkezett a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a multinacionális szektor, illetve a mindenkori kormányok klientúrája között.

És még valami, amit elmondtam már az általános vitában is. Ezt a törvényt, Göndör képviselőtársam, azért is kell a kukába dobni, mert - túl azon, hogy megengedhetetlen korrupciós nyomás alá helyzete a Gyurcsány-kormányt is, az önök kormányait is és ezt a kormányt is, a Fidesz-kormányt is - abban a pillanatban, hogy a központi kormányzat kiemel bizonyos beruházásokat, ez olyan esetekben, mint például az elhíresült King's City-ügy Sukorón, egész egyszerűen durván beavatkozik a helyi gazdaság szöveteibe. Nem engedi azt, hogy a helyi gazdaság vagy egyáltalán a magyar nemzetgazdaság a maga természetes igényeinek megfelelően fejlődjön, hanem durva adminisztratív beavatkozásokkal és jó eséllyel korrupciós nyomás hatására ezeket a szöveteket egyszerűen felszabdalja.

Ráadásul abban is vitánk van, hogy ön, Göndör képviselőtársam, hasonlóan Tállai államtitkár úrhoz azt hozza fel érvként, amit szintén unásig hallgattunk már az elmúlt húsz évben, hogy azért van szükség egy ilyen törvényre úgymond a versenyképesség növelése érdekében, mert egy ilyen szörnyű bürokráciával kell szembenéznie a vállalkozónak, aki ide sok pénzt hozna, vagy sok pénzt akarna fialtatni.

A kérdésem az, hogy - önök, a Fidesz és az MSZP kormányoztak ebben az országban az elmúlt húsz évben - ki a felelős azért, hogy ilyen szörnyű a bürokrácia. Ez az egyik kérdésem.

(21.00)

A másik. Miért gondolják azt, hogy ez az önök által szörnyűnek lefestett bürokrácia csak a nagybefektetőket hátráltatja, a szegfűs, illetve narancsos klientúrát, illetve a multinacionális befektetőket? Ha ön, Göndör képviselő úr vagy Tállai államtitkár úr szörnyülködik a magyar bürokrácián, akkor miért nem gondolják azt, hogy ez a hazai kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok számára még leküzdhetetlenebb akadályokat jelent? Egy kisgazdaság például nem tud olyan jogi és könyvelői apparátust megfizetni, amit mondjuk, egy multinacionális befektető, egy Joav Blum vagy egy Nyerges Zsolt meg tud finanszírozni.

Alapvetően egy filozófiai vita van közöttünk. Az LMP azt gondolja, hogy ha rosszul is működik Magyarországon a közigazgatás, a közigazgatás hátulütőit, csúnya szóval externáliáit nem lehet áttekerni egy mozdulattal a fejlesztéspolitikára. Ha a közigazgatással van probléma, azt a közigazgatásban kell megoldani, a közigazgatást kell olyanná tenni, illetve kellett volna önöknek olyanná tenniük, hogy az szolgálja a magyar vállalkozások érdekeit, a jogos érdekeit.

Ha a közigazgatás nem működik, ha a közigazgatásnak különböző anomáliái vannak, ha a közigazgatás működése hátráltatja a magyar gazdaság fejlődését, azt nem fejlesztéspolitikai eszközökkel kell kezelni. Ez a nagy félreértés, és egy ilyen törvény semmi mást nem tesz, mint egész egyszerűen korrupciós nyomást helyez a mindenkori kormányzatra, hiszen ebben a törvényben még csak egy indokolási kötelezettségnek sincsen nyoma. Nem tudjuk azt, hogy a mindenkori kormány, akár a korábbi kormányok, akár a narancsos kormány milyen ismérvek alapján, kit, miért kedvezményez, ha éppen egy állami beruházást kedvezményez, a mögött az állami beruházás mögött milyen üzleti érdekek húzódnak meg, kik a beszállítók, államtitkár úr.

Az a módosító javaslat a 3. szám alatt, amelyet Jávor Benedek képviselőtársammal előterjesztettem, és amelyet ezek szerint Göndör képviselőtársam is támogat - köszönöm szépen -, tulajdonképpen egy kármentés. Tudniillik maga a kiemelt beruházási törvény, tehát amit önök itt 2006-ban megalkottak a fideszesekkel együtt, már maga a kiemelt beruházási törvény egy merénylet az állampolgári részvétel ellen. Hiszen akkor, amikor radikálisan lecsökkentik az ügyintézési határidőket, sőt egész egyszerűen a kiemelt beruházási törvény több esetben magát a közmeghallgatást mint olyat lehetetlenné tesz olyan esetekben, amikor az ott élő polgárok, közösségek természetes környezete, életlehetőségei, vállalkozási lehetőségei alapvetően módosulnak, akkor egy olyan módosítás, ami tovább kurtítja ezt a határidőt, egész egyszerűen nemhogy az állampolgári részvételt teszi lehetetlenné, azt is lehetetlenné teszi, hogy a helyben élő polgárok, akiknek az életvilágát egy ilyen gigantikus beruházás, ami megvalósul egy ilyen törvény hatálya alatt, alapvetően érinti, egyáltalán értesülni tudjanak egy ilyen beruházási szándékról.

Éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy ha és amennyiben abban a kedvezőtlen esetben, ha ezt a törvényjavaslatot a fideszes szavazógép áttolja a parlamenten, legyen kötelezettsége a közigazgatásnak arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül egyrészt felhívja a hatóságnál bejelentkezett társadalmi szervezetek figyelmét arra, hogy itt egy ilyen és ilyen beruházás készül, másrészt a helyben szokásos módon az ott élő lakóközösség számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy mire készül egy befektető, mire készül a közigazgatási hatóság. Egész egyszerűen helyzetbe kell hozni azokat az embereket, azokat a társadalmi mozgalmakat, akik érdekeltek abban, hogy egy-egy helyi közösség életvilága megmaradjon, akik érdekeltek abban, hogy a természeti, kulturális erőforrásainkat ne dúlják fel mindenféle kétes szándékú és kétes indokok alapján támogatott befektetői csoportok, úgy, ahogyan ezt megpróbálták megtenni Sávolynál, és ahogyan megpróbálták megtenni a Velencei-tó partján.

Félreértés ne essék: azok a beruházások, teljesen mindegy, hogy az állam magát kedvezményezi vagy különböző külföldi befektetőket, különböző hazai oligarchákat, amelyek a kiemelt beruházási törvény alapján kedvezményeket kapnak, azok paradox módon pontosan olyan beruházások, amelyek jó eséllyel a legnagyobb kockázatot hordozzák mind a természeti, mind a kulturális örökség vonatkozásában. Azért felelőtlenség egyébként ez a törvénymódosítás, államtitkár úr, mert pontosan a legtöbb kockázatot hordozó beruházásokat, pontosan azokat a beruházásokat, ahol a legtöbb érdeksérelem keletkezhet a helyi közösség esetében, tuszkolják be egy olyan rövid eljárási határidőbe, ahol bizony sem a hatóság nem tud kellő alapossággal eljárni, sem pedig az ott élő lakosok, az érdekelt társadalmi mozgalmak nem tudnak kellő erővel, kellő információval a birtokukban fellépni.

Éppen ezért javasoljuk azt, hogy ha és amennyiben önök ezt áttolják a szavazógépen, legalább annyit tegyenek meg, hogy a környezeti, illetve kulturális örökség fennmaradásáért harcoló különböző társadalmi mozgalmaknak, illetve a beruházás közvetlen környezetében élő magyar állampolgároknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy kellő időben informálódjanak egy ilyen beruházási szándékról, és legalább ne megalázó módon elszenvedjék azt a beruházást, ami adott esetben tönkreteszi unokáik környezetét, hanem legalább lehetőségük legyen arra, hogy állampolgárhoz méltó módon a véleményüket kinyilváníthassák, és ügyfélként részt vehessenek ebben a meglehetősen furcsán lerövidített közigazgatási eljárásban.

Ezt kérjük, és ha úgy tetszik, ez színvallás is lesz majd szavazáskor a módosító javaslatról a kormányoldal részéről, tudniillik, ha önök erre a módosító javaslatra nemet mondanak, ez egy nagyon világos mondás, államtitkár úr, ez azt jelenti, hogy itt szó nincsen bürokrácialeépítésről, szó nincsen versenyképességről, önök egész egyszerűen arra készülnek, hogy az emberek háta mögött mutyizzanak, az emberek háta mögött roboghasson tovább a "Nyerges-vontató", az emberek háta mögött tudják szabadon elintézni a különböző ügyleteiket. Ha ez nem így van, akkor lehetőséget adnak arra, hogy a társadalmi mozgalmak, a helyben élő polgárok minden esetben ügyfélként ezekben a lerövidített eljárásokban is részt tudjanak venni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu