GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért, mert Budai úr nem véletlenül nem foglalkozott az általam elmondottakkal, mert azt mondta, hogy én nem ezzel foglalkoztam. Az első az volt, hogy azt mondtam, minden pontjában azt írta, hogy esetleges, tehát nem azt mondta, hogy tények vannak, hanem hogy esetleges.

A következő: ön mondta szó szerint, hogy tönkretette az előző szocialista kormány, de azért kimondta, hogy 2003-ban az eladósodott társaság likviditását helyre kellett állítani. Akkor most azt mondanám: tudom, ön jogász, nem kell, számít. Ha annak az 5,5 milliárdnak, amit itt leírt, 20 évre a kamatos kamatát kiszámítja, és azt állítja szembe a bérleti díjakkal meg a többleteszközök által elért többletbevétellel, akkor azt gondolom, van értelme a vizsgálatnak. Ezért mondom azt, hogy ön egy populista módon előkészített anyagról tárgyal.

Mondom a következőt, ezt meg önnek kellene tudni, mert jogász. Aki bemegy egy felügyelőbizottságba, annak tudni kell, hogy a felügyelőbizottság tagja személyes vagyonával felel azért, hogyha valami olyan történik, tehát a szavazatáért és mindenért. Ezt viszont tudom önnek mondani, mert én voltam bíróságon úgy, hogy az én szavazatom mentette meg a teljes felügyelőbizottságot a vagyonvesztéstől, amikor kiderült, hogy egy ügyvezető hogyan lopta el a vállalatot. Tehát aki az ÁPV Rt. felügyelőbizottságába bement, és ha látott hibát és ezt nem észlelte, akkor itt, ha most bűncselekményt megállapítanak, ő ugyanúgy felel a saját vagyonával.

Ezért mondom azt, ön nagyon ügyesen, jogászként szaladgál körbe-körbe, és tényleg csak meg akar felelni annak az elvárásnak, amit ön elé tettek.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu