GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bödecs Képviselő Úr! Pont arról szeretném önt és Hegedűs Lorántné képviselő asszonyt is győzködni: tisztelettel kérem, gondolják végig. Biztos, hogy önök is találkoztak azzal, ha valaki befektetni akar, és vegyük tényként, hogy milyen Magyarországon a bürokrácia, a befektető nem minden esetben várja végig azt a hosszú bürokratikus utat, amit nálunk be kell járni.

Ha arról beszélünk, amit a kormány is hirdet a programjában és azóta a részprogramokban, hogy a versenyképességünket javítani akarjuk, ez nemcsak adókra vonatkozik, hanem eljárási szabályokra is. Tehát tisztelettel kérem - és az általános vitában is ezt mondtam el -, hogy a még elégséges határidő, és azt bíráltuk, hogy ebben a törvényjavaslatban rendkívül rövid, már kétes, hogy teljesíthető a feladat, de ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket. Tehát én tisztelettel kérem, ezt gondolják végig.

Schiffer képviselő úrtól elnézést kérek, gondolom, hogy ön beszélni fog róla, én csak annyit mondok: nagyon sajnálom, hogy az önök javaslata legalább annyi támogatást nem kapott, hogy szavazhassunk róla a Házban. Lesz lehetőség kikérni, csak ebből látszik az a szomorú tény már, hogy a patkóban ez elutasításra kerül, holott rendkívül fontos lenne. Különösen azért, ha azt a rövid határidőt elfogadjuk, márpedig nincs kételyem, hogy a kormányzó többség elfogadja, akkor a civil szervezetek, különösen azok a civil szervezetek, akik abban a térségben laknak, amelyről valójában ennek a hatástanulmánynak szólni kellene, ők vehessenek ebben részt. Egyszerűen nem értem ezt az elzárkózást egy olyan kormánytól, amely magát a nemzeti párbeszéd kormányának próbálja beállítani.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu