GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Schiffer képviselő úr! Kérem, higgye el nekem: ahhoz, hogy a kis és közepesek fejlődjenek, kellenek a nagyok. Én mondok és teszek önnek egy ajánlatot: zarándokoljon el például a Suzuki-gyárba. A Suzukinál körülbelül egy ekkora csarnok van, mint a parlamenti patkó, ahol a legkisebb kütyütől a legnagyobbig mindent bemutatnak, és az a várakozás, hogy magyar vállalkozó bármelyiket gyárthatja, szerződést kötnek vele, és ettől tud megerősödni. Egy van, amiről ön nem beszélt, a piac. A kis- és közepes vállalkozó is csak akkor tud fejlődni, ha piaca van, ha van hol eladni a terméket. Ez az, amit a magyar társadalomnak meg kell tanulnia, hogy a rendszerváltás előtti időszakhoz képest, amikor termelt, termelt, termelt, most már csak az az érdekes, amit el tud adni, tehát otthon raktárra nem termel, hanem piacra, ehhez pedig ezek a nagyok kellenek.

Ön említette Sávoly környékét. Én elmondhatom önnek, hogy a térségben lakó képviselőként körülbelül 40 kilométeres sugarú körben fűztek reményeket ahhoz vendéglátósok és sok minden más vállalkozás, hogy ott nekik lehetőségük lesz arra, hogy dolgozzanak. Tehát ennyi, erről szól az egész. De mondhatom a versenyt is. Tessék már körülnézni! Ma a fürdővárosok már azzal versenyeznek egymás között, hogy melyik helyen nem kell parkolási díjat fizetni. Tehát belül is megvan a verseny, és nekünk ebből a versenyből kellene valahogy pozitív módon kikerülni, amihez tőke kell, mert a vállalkozás tőke nélkül nem megy. Lehet utálni úgy, ahogy ön utálja a multinacionális cégeket, de higgye el, nálunk van az a tőke, és még egyszer azt mondom, nekünk a játékszabályt kell kitalálni, hogy amit behoz, abból a lehető legtöbb hasznot szedjük, és a legnagyobb hozzáadott értéket tudjuk biztosítani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu