HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 2011. évben megalkotott jogszabályok alapján megtörtént a megyei és a fővárosi egészségügyi ellátórendszer fekvőbeteg- és integrált járóbeteg-intézményeinek állami tulajdonba és fenntartásba vétele. Ehhez kapcsolódóan több jogszabály is elfogadásra került.
Ezek a jogszabályok átfogóan rendezik az ellátórendszer átalakításával kapcsolatos fontosabb kérdéseket, rendezik a konszolidálandó intézményi, illetve önkormányzati adósságállomány kezelésével, valamint a konszolidáció módjának és eszközeinek megvalósításával összefüggő problémák kezelését. Ennek a szabályrendszernek egyik fontos eleme a jegyzőkönyvi átadási-átvételi eljárás. Ezen eljárás kiemelt eleme az átvevő oldaláról az intézmények aktuális, hatályos és érvényes szerződésállományának teljes körű átvilágítása jogszerűségi, célszerűségi, fenntarthatósági szempontból egyaránt.
Amennyiben az átvilágítást végző állami szervezet jogszerűtlenséget tapasztal, értelemszerűen megteszi a megfelelő intézkedéseket. Ennek a feladatnak a teljesítése a korábbi megyei, fővárosi intézmények esetében folyamatban van jelenleg is.
Amíg azonban az intézmények az önkormányzat tulajdonában és fenntartásában vannak, addig a fenntartói felelősség az önkormányzatot terheli. Ugyanakkor jelezném, hogy a fenntartó számára minden olyan lehetőség adott, amelynek eredményeként az intézmény szerződésállományát, a megkötött szerződések jogszerűségét, célszerűségét megvizsgálhatja. Jelen pillanatban az állam képviselőjeként közvetlenül az intézmény fenntartásába és az intézménnyel kapcsolatos belső szervezeti működési rendbe történő beavatkozásra nincs lehetősége a kormánynak.
Tisztelt Képviselő Úr! A szándékunk egyértelmű és világos. Amennyiben a városi fenntartásban lévő kórházak átvételére is sor kerül, teljes körű szerződésállomány-átvilágításra, szükség esetén pedig a megfelelő intézkedések megtételének kezdeményezésére fog sor kerülni ezen intézmények esetében is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés