SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Akárhogy is próbálják cáfolni, az állami földek pályáztatásának folyamatából és aktuális eredményeiből az látszik, hogy az ígéretük, miszerint a kormány földhöz és megélhetési lehetőséghez juttatja a helyben élő gazdálkodókat, egyszerűen hazugság volt.

Itt a miniszterelnök úr az előbb mondta, hogy a miniszternek van még teendője e téren. Valóban, mert a beígért 65 ezer hektár állami földnek alig a felét hirdették csak meg, és eredményeket is szinte csak négy megyében láthatunk, holott a munkálatokat hamarosan el kell kezdeni. Egyébként ezek földbérletpályázatok, itt árverésről egyáltalán nincsen szó, mint ahogy az előbb a miniszterelnök úr válaszában elhangzott. Remélem, hogy az államtitkár úr jobban informált lesz, amikor a válaszát megadja.

Bár egyébként az is a nagygazdák helyzetbe hozásának a szándékára utalt, hogy a jogosultság felső határát kitolták 300-ról 1200 hektárra, ezen kívül az indokolatlanul magas regisztrációs díj szintén megnehezíti a kisebb gazdálkodók pályázását. A pályázati csomag átvételekor titoktartási nyilatkozatot kell aláírni, ami, közvagyonról lévén szó, teljesen abszurd, és a gazdálkodók számára az elbírálás, a pontszám nem nyilvános. Úgy veszítik el évek óta használt legelőiket, földjeiket, hogy indoklást sem kapnak az elutasító határozathoz.

Az, hogy ez a folyamat ilyen átláthatatlan, még talán betudható a szakmai kompetencia hiányának, de a már kihirdetett eredmények egy része azonban egyértelműen arra utal, hogy a helyben élő családi gazdálkodók megerősítése helyett klientúraépítés és hűbérbirtokosztás zajlik. Itt nekem is meg kell említenem, hogy Alcsúton, Kajászón és Válon az a Búzakalász 66 Kft. nyerte el több száz hektárnyi föld bérletét, amelynek Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök úr kedvenc labdarúgó-akadémiájának elnöke és Felcsút polgármestere az ügyvezetője.

Államtitkár úr, a kérdéseim nagyon konkrétak és nagyon egyszerűek lesznek: lesz-e és mikor átlátható, nyilvános és objektív pontozási rendszer a földbérletpályázatoknál? Kapnak-e majd indoklást a vesztesek, és nyilvános lesz-e a nyertes gazdák pályázatának értékelése? Illetve felülvizsgálják-e a kiírásnak nyilvánvalóan nem megfelelő, a helyi gazdákat kisemmiző pályázati eredményeket? Köszönöm a válaszát. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu