TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt az általános vita megismétlődött. Aminek viszont én személyesen örülök, hogy az érvek jelentősen csökkentek a törvénnyel szemben. Tudnám sorolni, hogy melyek azok, hogy miért a BM terjesztette elő, aztán mi lesz a hatóságokkal. Elmondtam, hogy összesen hat ügyről volt szó 2011-ben, egyébként 2006 óta átlagban a szocialista kormányok ideje alatt is évente átlagban öt ügyről van mindössze szó. Akkor ezek szerint sikerült meggyőzni a képviselőket, az ellenzéki frakciókat, hogy meg lehet csinálni azt a hat kiemelt jelentőségű ügyet igenis a környezetvédelmi hatóságoknak. Például ezt bizonyítja, hogy nem érkezett módosító javaslat a határidő-módosításra. Csodálkozom, hogy a szocialisták, miközben egyébként nem szavazzák meg, egyébként nyilván a törvény értelmével, jelentőségével egyetértenek, mert 2006-os törvényről van szó, nem szavazzák meg, és arra sem adtak be módosító javaslatot, hogy egyébként a határidő legyen ugyanaz, mert akkor ugyanaz a törvény lenne hatályban.
Ami viszont érdekes és talán egyértelmű számomra, az a Jobbik álláspontja, amely azt mondja, hogy nem kell ilyen törvény. Viszont az érveik már nagyon érdekesek. Elővettem a módosító javaslat érveit. Azt írja, hogy ugyan elismeri, hogy 2010-ben a törvény módosítása kiterjesztette és objektív mutatókhoz kötötte a gyorsított és egyszerűsített eljárásra jogosult beruházások és beruházók körét, de a törvény mégsem jó, 2010 után sem jó. És hogy miért nem jó, az nagyon megdöbbentő - talán itt el sem hangzott -, hogy súlyosan sérti az alaptörvényt. Én azt javaslom, hogy erre vonatkozóan viszont ne ezt a módszert válasszák, hogy egy módosító javaslattal egy egész törvényt megszüntetnek, hanem forduljanak az Alkotmánybírósághoz, és ha ez így igaz lesz, akkor az Alkotmánybíróság el fogja törölni ezt a törvényjavaslatot. (Dr. Schiffer András: Hogyan forduljanak az Alkotmánybírósághoz?)
A Jobbiknál van rá mód. A Jobbiknál nem értem azt az érvelést, hogy egyébként nem törvényben kellene a rövidített határidőt, a 30 napot rögzíteni, hanem azt úgymond kikényszeríteni a hatósági eljárásban. Na, ez az, ami törvénytelen és jogszerűtlen lenne. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy ha valami nincs leírva a törvényben, egy határidő, hogy mikorra kell megszületnie egy határozatnak, az nem fog előbb megszületni. Ennek millió oka van - nyilván a vita nem erről szól. Ezért aztán természetes, hogy a Jobbik módosító javaslatát a kormány nem tudja támogatni.
Ami az LMP módosító javaslatát illeti, az pedig teljesen elhibázott, elkapkodott. Szerintem, szerintünk nem vesz figyelembe bizonyos most is szabályozott kérdéseket.
(21.30)
Például nem tudja a 2004. évi szabályokat a közigazgatási és hatósági eljárásról és a szolgáltatás általános szabályairól. A CXL. törvény részletszabályait el kellett volna olvasni, hiszen az jelentős részét eleve szabályozza, és az a törvény rendelkezik arról, hogy egy elektronikus adatbázist kell létrehozni éppen annak érdekében, hogy tájékozódhassanak a civil szervezetek. És akkor Schiffer képviselő úrnak mondom, hogy ezt a kormányrendelet, a 187/2009. (IX.10.) kormányrendelet, ami ezeket a kérdéseket, amiket ön benyújtott, szabályozza. Tehát kormányrendelet szabályozza azokat a kérdéseket, amelyeket ön, önök a tájékoztatási és az értesítési kötelezettségre előírtak, és nem illik egyébként kormányrendelet által szabályozott kérdést törvénybe belehelyezni, tehát szakmailag is és tartalmilag is teljes egészében megalapozatlan az önök módosító javaslata.
Ami pedig a hirdetményezési részt illeti, arra vonatkozóan pedig a 314/2005. (XII.25.) kormányrendelet az, ami ezt előírja, és ennek a kormányrendeletnek a határidő-módosítási része folyamatban van, és közigazgatási egyeztetésen van, tehát ezt sem törvényben kellene szabályozni.
Ami Schiffer úr többi felszólalását illeti, elismerésem. Valóban úgy érzem és örülök neki, hogy pontosan ezen a törvényen gyakorolja a szónoki képességeit. Tehát azért azt, hogy egy határidő csökken, amit lehet kritizálni, bírálni - elfogadom egyébként -, de hogy abból azt a következtetést levonni, hogy a kormány a nagytőkét és a multit támogatja, ezt komolyan mondja? Az Európai Unióból ön szerint miért kapjuk a kritikát? Nem azért, hogy pontosan a nagytőkés, a multi ellen hozza a döntéseit a kormány és a magyar emberek érdekében? (Dr. Schiffer András: Nem! - Dr. Józsa István: Pont az ilyen intranszparens dolgok miatt!)
Véleményem szerint igen, tehát itt kezdődnek a gondok és a problémák közöttünk. Valóban komoly értelmezési vita és gond van. Vagy azzal, hogy a jelenlegi kormány próbálja visszaszerezni a magyar tulajdonokat, a magyar értéket például a MOL-ban, ez ön szerint a nagytőkének vagy a multiknak a támogatása? Vagy az, hogy egyébként a Magyarországon épülő beruházásokat magyar vállalkozások végzik? Azt gondolom, hogy ön abban téved nagyot, hogy nem a törvények és nem a jogszabályok azok, amelyek a korrupciót megteremtik, hanem azok, akik döntenek és képesek erre.
Azt gondolom, hogy azzal, hogy létrehoz a parlament egy ilyen törvénymódosítást és határidő-csökkentést, azzal semmiféle oligarchiát nem hoz létre. (Dr. Schiffer András folyamatosan közbeszól.) Egyébként a példáiban nem is tud narancsoligarchiát mondani, mert éppen Sávolyt vagy a Velencei-tavat emlegeti - ne haragudjon, de ez nem a Fidesz-kormány idején volt. (Dr. Schiffer András az MSZP soraira mutat: Odacéloztam!) Úgy gondolom tehát, hogy abszolút ebben a kérdésben sincs igaza.
Fontos dolog persze, hogy az ellenzék olyat mondjon, kritizálja, bírálja a kormányzatot, de szerintem sokkal többet ér, kedves Schiffer képviselő úr, a tényszerűség. Az tehát, hogy az történt, hogy egy ellenzéki képviselőnek - például önnek - mindenről ugyanaz jut az eszébe, hogy narancsoligarchia, és hogy korrupció van ebben az országban, úgy gondolom, ez egy téves gondolkodás. Nagyon bízom benne, hogy az elfogadott törvény, amit bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők el fognak fogadni, bizonyítani fogja, hogy eléri azt a célját, hogy kiemelt jelentőségű ügyben a beruházások gyorsabban kapják meg az engedélyüket, és így gyorsabban, korábban el tudjanak készülni, és az az eredeti cél is, hogy az európai uniós források igénybevétele ilyen tekintetben felgyorsuljon, az is valóra fog válni.
Mindenesetre köszönöm az ellenzéki frakciók véleményét és a benyújtott módosító javaslatokat. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés