VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eljutottunk oda, hogy a kormány rendszeresen adócsökkentésről beszél a bérek kapcsán, és az adócsökkentés ígéretével is kampányolta végig a 2010-es választásokat megelőző időszakot. Itt azért arra szeretnék utalni, hogy a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslat is az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozó emberek adónövekedését próbálja részlegesen kompenzálni.
(16.10)
Hangsúlyozom azt is, hogy részlegesen, hiszen teljes körű kompenzációra nyilvánvalóan nem fog sor kerülni. Azok az adóváltozások tehát, amiket 2010-ben a megválasztása után meglepetésre meghirdetett a Fidesz, az egykulcsos adórendszer, az adójóváírás kivezetése és a többi, alapvetően azt okozta, hogy az emberek nagy része jóval kevesebb nettó fizetést vihet korábban változatlan összegű bruttó fizetésből, mint mondjuk, két évvel ezelőtt.
Képviselőtársaim! Nincs tehát szó másról, mint hogy a kormány a saját elhibázott adópolitikai intézkedéseit próbálja jelenleg kompenzálni egy másik intézkedéssel, és hozzáteszem, hogy ez már a kompenzációs kísérletek második hulláma. Kilátásba volt már helyezve bérkommandó bevezetése is Magyarországon, ami a munkáltatókat szorította volna rá általunk ismeretlen módszerrel arra, hogy emeljék a dolgozók számára a béreket, most pedig eljutottunk ide, hogy a gazdasági növekedéstől gyakorlatilag teljesen függetlenül a kormány elmondta, hogy mekkora az úgynevezett elvárt béremelés mértéke, függetlenül attól, hogy egyébként a cégek teljesítőképessége, termelékenysége milyen módon változott, vagy változott-e egyáltalán.
A piaci viszonyok tehát, elmondhatjuk, a kormányt teljesen hidegen hagyják, teljesen figyelmen kívül hagyja. Elmondja, hogy mit kíván a gazdaság szereplőitől, és ahogy a miniszterelnök úr megfogalmazásából többször is hallottuk, a kormány mindezt azzal a hittel teszi, hogy a gazdaságban csupa-csupa adócsaló cég és vállalkozó működik, akiknek egyébként bőven van pénzük arra, hogy ezeknek a dolgozói béremeléseknek eleget tegyenek. Aztán a kormány ezt ki is kényszeríti, hiszen elvárja a béremelést tőlük.
Képviselőtársaim! Az nem tűnt föl önöknek, hogy az elmúlt időszakban rekord számú cégcsőd, cégfelszámolás indult el Magyarországon, az nem tűnt föl, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a magyar vállalkozások, egyre többen veszítik el a munkahelyüket vagy legalábbis kerül az veszélybe. Akkor, amikor itt államtitkár úr rendszeresen föláll és elbüszkélkedik azzal, hogy a kormány hány fővel növelte a foglalkoztatást, két dolgot felejtenek el. Az egyik dolog az, hogy közvetlenül egy gazdasági világválság után vagyunk, részben még közben, hiszen ez a válság nem múlt el teljesen, ennek növekedése, ennek a foglalkoztatási helyzetnek a javulása tehát a gazdasági válságból történő kilábalás egyik következő tünete lehet. A másik pedig az, amit államtitkár úr is többször elmondott; Czomba államtitkár urat nemrég hallottam a rádióban nyilatkozni, az új munkahelyek 80 százaléka közfoglalkoztatásban jött létre, általában olyan munkahelyeken, amelyek alapvetően nem termelő munkahelyek, magát a versenyszférát nem sikerült ezzel az adórendszerrel növekedésre bírni.
Képviselőtársaim! A Nemzetgazdasági Minisztérium számszerűsítette, hogy mibe került az országnak az az egykulcsos adórendszer, amit most megpróbálunk egy újabb kompenzációs rendszerrel, a vállalkozók vállára újabb bürokratikus terheket rakva kiegyenlíteni, kompenzálni. 400 milliárd forintos bevételkiesést okozott a költségvetésnek az egykulcsos adórendszer bevezetése. És azért itt szögezzünk le valamit, képviselőtársaim: az adócsökkentést nem azért szokták politikusok adni, és nem azért adják soha a kormányok, mert éppen olyan jól megy az országnak, hogy sikerül adót csökkenteni, és jót akarnak tenni az emberekkel. Azért adják az adócsökkentést, mert valamilyen gazdasági hatást próbálnak stimulálni vele, élénkíteni akarják a gazdaságot.
Akkor, amikor ezek a kérdések szóba kerültek, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr elmondta nekünk a gazdasági bizottság ülésén azt, hogy azt várja az adócsökkentés megadásától, hogy a fogyasztás majd bővülni fog, mert a legmagasabb jövedelmű 15 százaléknyi munkavállaló majd a fogyasztásban elkölti azt a pénzt, amit többletjövedelemként a kormány ilyen módon a zsebébe rak az egykulcsos adórendszer bevezetésével. Mi akkor elmondtuk a miniszter úrnak, hogy ez a lépés nem fog bekövetkezni, mert ha ismerné a fogyasztói magatartástrendekről szóló szakirodalmat, akkor tisztában lenne azzal is, hogy a legfelsőbb jövedelmi kategóriákban lévő emberek tudatos fogyasztók, a többletjövedelmet megtakarításra és kisebb hányadban luxus fogyasztási cikkekre költik, azaz olyan termékekre, amelyek véletlenül sem a magyar gazdaságot erősítik. Aztán néhány hónap elteltével meglepett arccal megállapította a miniszter úr, hogy megtörtént az, ami egyébként tapasztalati tények alapján már le is van írva a tankönyvekben, megtörtént az, ami hasonló helyzetben a világ más országaiban is megtörtént, hogy a gazdagok ilyen módon nem élénkítik a gazdaságot, ilyen módon a hozzájuk érkező többletjövedelmet megtakarításokra költik.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kormány rendszeresen a vállalkozók adóterheinek csökkentésével kampányol. Képviselőtársaim, azért tessék csak belegondolni! Most ez az új kompenzációs javaslat, ami előttünk fekszik, egy új adminisztrációs terhet is jelent a vállalkozásoknak, ráadásul ennek az adminisztrációs folyamatnak teljesen bizonytalan a végkimenetele, hiszen az a vállalkozás, ami erre a nyomorult 21 milliárd forintos keretre pályázni fog, nem tudhatja azt, hogy biztosan megnyeri-e a pályázatot, biztosan megnyeri-e az állami támogatást, számára tehát egy bizonytalanságot hoz a jelenlegi helyzet.
Amit tényként tudunk rögzíteni, képviselőtársaim, a jelenlegi bruttó 93 ezer forintos minimálbér 2010-ben, mielőtt önök még ezeket az adóváltozásokat bevezették volna, 11 300 forinttal többet ért. Ennyivel vihetett többet haza 2010-ben az, aki bruttó 93 ezer forintot keresett. Önök tehát a legalacsonyabb jövedelmi helyzetű embereket próbálják újabb és újabb sarcoknak alávetni, őket próbálják bevonni úgy a közteherviselésbe, hogy a tőlük elvett pénzt a legjobban kereső 15 százaléknyi munkavállaló számára csoportosítják át, nekik adják.
Képviselőtársaim! Még egy dolgot el szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, hogy mi lenne a követendő példa. A gazdasági bizottság alelnökeként alkalmam volt találkozni Hagberg asszonnyal, a svéd parlament alelnökével. Megkérdeztük Hagberg asszonyt arról, mi volt a titka annak, hogy Svédország sikeresen kezelte a gazdasági válságot, hogyan birkóztak meg a gazdasági válság kihívásaival. Hagberg asszony akkor elmondta, hogy az egyébként is progresszív svéd adórendszer progresszivitását tovább növelték úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek csökkent az adóterhelése, a magasabb jövedelműeknek pedig nőtt. Magyarországon a kormány mit csinál? Éppen az ellenkezőjét a sikeres svéd modellnek, éppen az ellenkezője történik, a legmagasabb jövedelmű embereknek csökken az adóterhelése, akik pedig a legrosszabbul élnek, akiknek a legkevesebb pénz csörög a pénztárcájukban, számukra tehernövekedést okozott ez az új adórendszer.
Nem voltunk szakmai javaslatoknak sem híján. Államtitkár úr már talán többször is hallhatta a javaslatunkat. Azt javasoltuk a kormány részére, hogy vonja vissza az egykulcsos adórendszert, ezt a 400 milliárd forintot, amit az egykulcsos adórendszer bevezetésére költött a kormány, ekkora volt a költségvetési bevételkiesés, változtassa meg oly módon, hogy a magyar gyengélkedő termelő szférát erősítse meg ebből a 400 milliárd forintból adókedvezményekkel. Azt javasoltuk a kormány részére, hogy minden iparban, mezőgazdaságban, kutatás-fejlesztésben, vendéglátásban és idegenforgalomban lévő munkahelynek adjon ezekből kedvezményt, és akkor azt az 1 millió 540 ezer embert, akik jelenleg ezekben az ágazatokban dolgoznak a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint, havi 20-20 ezer forint adókedvezményhez lehetne juttatni.
Ugyanis, képviselőtársaim, a magyar gazdaságnak az a legnagyobb baja, hogy a termelő szektor nagyon gyenge. Az a legnagyobb baja, hogy Magyarországon a politikusok úgy gondolták hosszú ideig, hogy Magyarország majd abból fog megélni, hogy külföldön gyártott termékeket árusítgatnak egymásnak a magyar emberek. Erre jövőt alapozni, erre gazdaságpolitikát és gazdasági növekedést alapozni teljesen nyilvánvalóan nem lehet. Ha önök képtelenek fölismerni azt, hogy a termelő szektort meg kell erősíteni, célzott adókedvezményekkel ezt a szektort kell megerősíteni, akkor a magyar gazdaságnak a jövőbeli kilátásai jelentősen romlani fognak.
Magyarázatot igényel nyilván az, hogy mit keres itt a vendéglátás és az idegenforgalom, mit keres ebben a kedvezményezetti körben. Képviselőtársaim, azért tettünk arra javaslatot, hogy ezt a szektort is vonjuk be a kedvezményezett adókörbe, mert ez a szektor az, ami 1100 milliárd forintnyi külföldi jövedelmet csatornáz be a magyar gazdaságba. A külföldi turisták Magyarországon évente 1100 milliárd forintot költenek el, ezzel külső jövedelmeket sikerül a magyar gazdaságba becsatornázni. Tehát, államtitkár úr, akkor, amikor megvizsgáljuk, hogy milyen adórendszert adtak önök a népnek, megvizsgáljuk azt, hogy mi lett ennek a társadalmi hatása, és milyen adórendszerre teszünk mi javaslatot, akkor azt gondolom, egy termelést támogató adórendszer bevezetése az, ami a magyar gazdaság valós kihívásaira jó választ képes adni.
(16.20)
Az a fajta adórendszer, amit önök bevezettek, nem felemelte a középosztályt, államtitkár úr, hanem kettészakította. Volt egy felső része, amit valóban felemelt, volt egy felső része, ami valóban jobban élt, a többieket pedig gyakorlatilag kilökte a középosztály soraiból, és nagyon sokak számára ez az adórendszer, ez az adóváltozás teljesen nyilvánvalóan elszegényedést hozott.
A kis- és középvállalkozók pedig, akiket önök állítólag olyan nagyon kedvezményeznek, szemmel láthatóan egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Képviselőtársaim, beszéljünk arról is, hogy mi ennek a törvényjavaslatnak az ütemezése. Elkezdődött a 2012. év, jelenleg már március hónapot írunk, és most kezdünk el beszélni arról, hogy valamikor majd kompenzálni kell ezeket a szerencsétlenül járt munkavállalókat, akiknek önök húznak ki most adóforintokat a zsebéből, önök miatt csökken a nettó fizetésük. Mindenki tudja, hogy ezek a törvények legközelebb úgy lépnek majd hatályba, hogy jó esetben is csak a hatodik havi fizetéseknél lehet ezeket a kompenzációkat alkalmazni, magyarul az önök késlekedése, szakmai előkészítetlensége több mint öt hónapos késedelmet és emiatt nettó jövedelemcsökkenést okozott a magyar embereknek. Ez egy olyan szakmai hiba, egy olyan szakmai hiányosság, amiről nem tehet más, erről önök tehetnek.
Szeretném elmondani azt is, hogy amikor a cégeknél csak azok vehetik igénybe ezeket a kedvezményes pályázati lehetőségeket, akik az összes dolgozójukra képesek kiterjeszteni a bérkompenzációt, akkor önök egy olyan lépést támogatnak, amely a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét a kedvezményezetti körből kiszorítja. Az olyan nagyvállalkozások, amelyek jellemzően külföldi tulajdonban vannak, garantáltan hozzá fognak jutni ehhez az állami forráshoz, garantáltan nyerni fognak ezeken a pályázatokon. Azok a kis- és középvállalkozók, akik a legrosszabb helyzetben vannak, akik már eddig is a túlélésért küzdöttek, nyilvánvalóan nem lesznek képesek eleget tenni a kormány által elvárt béremelésnek, nem lesznek képesek kitermelni ennek a béremelésnek a fedezetét, és ennek következtében előáll majd az a helyzet, hogy ezek az adóváltozások nemhogy kompenzálnák őket, de a jövőben tovább fogják növelni a terheiket, és versenyhátrányt fognak okozni számukra azokkal a gazdasági szereplőkkel szemben, akik bizony az állami kasszához ilyen módon hozzáférhetnek.
Én tehát azt gondolom, képviselőtársaim, hogy ezeket a körülményeket alaposabban át kellett volna gondolni a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Azt gondolom, hogy a magyar gazdaság valós és legnagyobb kihívása az, hogy a termelő szektor rendkívül gyenge Magyarországon, és ebből adódóan természetesen azt gondolom, hogy ezekre a kihívásokra azzal kellett volna reagálnia a magyar adórendszer változásainak, hogy megerősíti, kedvezményezi a magyar termelő szektort, mert ez az, amire a gazdasági növekedést alapozni lehet.
A későbbiek folyamán egy nemzetközi kitekintéssel igyekszem majd érzékletessé tenni, hogy hol tart most Magyarország adóügyekben, mi lenne a fejlődés iránya, és ehhez képest mit kommunikál a kormány.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés