DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló T/5281. számú törvényjavaslatot nagyon sok támadás éri, noha úgy gondolom, hogy az alapvető céllal, nevezetesen, hogy a szabályozás nehezítse meg azt, hogy a fiatalok dohánytermékhez jussanak, talán mindannyian egyetérthetünk. Ennek egyik bevett módszere Európában a dohánytermékek forgalmazásának állami monopóliuma, így van ez Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Romániában vagy éppenséggel Ausztriában.
Tisztelt Képviselő Úr! A vonatkozó törvényjavaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium Notifikációs Központja küldte meg a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti bejelentési kötelezettség teljesítéséről szóló 341/2009. kormányrendelet alapján. A műszaki tartalmú jogszabálytervezeteket, mint amilyen ez a törvényjavaslat is, az uniós, illetve magyar szabályozás miatt kötelező notifikációra küldeni az Európai Bizottságnak. A notifikációs irányelv egy olyan bejelentési, egyeztetési eljárást határoz meg a közösségi jog által nem harmonizált területeken, amellyel kiszűrhetők az egyes tagországok eltérő nemzeti szabályozásaiból adódó akadályok az áruk termelése és forgalmazása terén. A cél az, hogy még a tervezet stádiumában ki lehessen szűrni a tagországok esetleges technikai akadálynak minősülő nemzeti rendeleteit. A notifikációs eljárás megindításához nincs szükség az Országgyűlés vagy más szerv formális jóváhagyására.
Tisztelt Képviselő Úr! A felhatalmazó jogszabályokat itt részleteiben nem érinteném, de mindezekre tekintettel az Országgyűlés 2012. február 20-ai ülésén a törvényjavaslat zárószavazását elhalasztotta. A határidők rendkívül szorosak, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a zárószavazás előtti módosító javaslatok elkészítése során egyeztetett az érintett tárcákkal, illetve az előterjesztőkkel.
(15.00)
Az előterjesztők tájékoztatása szerint a piaci szereplőkkel is konzultáltak. Ezek után bocsátották a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezésére az Európai Uniónak megküldésre javasolt dokumentumot. A törvényjavaslatra vonatkozó véleményezési időszak három hónap, ez azt jelenti, hogy a törvényjavaslatot ezen időszakon belül nem lehet kihirdetni. A Bizottság a notifikáció során több módosító észrevételt is tehet, s csak ezután kerülhet sor a zárószavazásra. A célunk továbbra is az, hogy minden törvényjavaslat a lehető legátfogóbb módon igazodjon az Európai Unió eljárásrendjéhez, követelményeihez és szabályaihoz úgy, hogy közben megfeleljen a jogalkotók szándékának is.
Tisztelt Képviselő Úr! A jogszabályalkotás során a jogalkotásról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseiben is meghatározott feladat a társadalmi egyeztetés, és úgy gondolom, hogy az adott szabályozáshoz kapcsolódó érintettek, többek között a piaci szereplők észrevételeinek bevonása is nagyon fontos. Így történik ez egyébként európai szinten is, az Európai Unióban és a Parlamentben is minden egyes jogszabály bevezetését a stakeholderekkel, vagyis az érintettekkel való egyeztetés és tanácskozás előzi meg. A jogszabályalkotás során mindig fontos az érintettek bevonása. Így teszünk mi más esetekben is, utalhatnék itt például a jó állam programra, ahol az állampolgárok bevonásával, internetes konzultációval segítjük a szabályok megalakítását.
Arról pedig tájékoztatnám, hogy Sánta János nevű munkatárs a Nemzetgazdasági Minisztériumban nem dolgozik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés