DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tény, hogy a szocialisták által is kiemelten finanszírozott erőmű nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem váltotta be, pedig egy megfelelő üzleti tervvel működtetett létesítmény kétségtelenül nagy lendületet adhatott volna a nyíradonyi térségnek. Az erőművet működtető Dél-nyírségi Bioenergia Művek Zrt. tulajdonosa a beruházás időpontjában 62 százalékos arányban fejlesztő társaságként is a magántőkéből alapított, egyébként szocialista kötődésű Liget Kft. volt. A dél-nyírségi bioerőmű mellett a beruházók a villamos energiával kapcsolt hőtermelésből származó előny kihasználására egy 35 hektáros kertészet létrehozását tervezték, amely a végén nem épült meg. Ennek oka ismereteink szerint, hogy a befektetők és a tőkét biztosító bankok között ellentétek léptek fel, ellehetetlenült a finanszírozás, és így a kertészet üzemeltetésére felkért cégek visszaléptek az együttműködéstől.
A likviditási problémák miatt a Liget Kft. ellen 2011 szeptemberében csődeljárás indult. Az állami erdészetek közül a Nyírerdő Zrt.-vel szemben a Liget Kft.-nek több mint 42 millió forint, míg közvetlenül a Dél-nyírségi Bioenergia Műveknek több mint 20 millió forint tartozása áll fenn. A befektetők felelősségi körébe tartozó üzleti döntések elvezethetnek az erőmű üzemelésének szüneteléséig is, amelyet a Magyar Energia Hivatal részére kell jelezniük a szabályoknak megfelelően. A Dél-nyírségi Bioenergia Művek Liget Kft. által tulajdonolt részét egy magánvállalkozó vásárolta meg, aki jelenleg az erőmű reorganizációját tervezi, és folyamatos tárgyalásokat folytat az érintett bankokkal az erőmű további finanszírozásának lehetőségéről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.). A tárgyalások sikeres kimenetele megoldást jelenthet a beszállítók, közöttük az erdészetnek fennálló tartozás rendezése tárgyában is.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés