DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktor múlt csütörtökön ismét célként fogalmazta meg, hogy legalább öt és fél millió ember dolgozzon és fizessen adót, ennek hiányában a magyar gazdaság nem tud beindulni, és a kormány programját sem tudják végrehajtani. Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr nem tud itt lenni személyesen, és reflektálni a felvetéseimre - nagyon szomorú lehet abban a nagy szobában egyedül ülni, és várni az IMF delegációját.

De legalább ennyire szomorú az, hogy a kormány elmúlt kétéves gazdaságpolitikája pontosan az imént említett célok ellenében hat. Új munkahelyek teremtése, a gazdaság beindítása: ennek nincsen alternatívája, és ennek egyébként a válság időszakában szerves része tud lenni a közfoglalkoztatás, a közmunkaprogram is. De az a rémálom, amit közfoglalkoztatás címén a Fidesz most csinál, az nem ad új munkahelyeket, és nem ad tisztes megélhetést. És hogy önök mennyire érzéketlenek, azt talán a legjobban Hegedűs Zsuzsa szociológus mondta el egy múlt heti interjújában - előre is elnézést a Ház tekintélyétől, de szó szerint kell idéznem, hiszen nagyon fontos személyiség -: "Az önkormányzatok szarnak a szegényekre. És hogy miért? Mert lusták, és mert nem szeretik a szegényeket." Azért nagyon kínos ez, tisztelt képviselőtársaim, mert a velem szemben ülő kormánypárti képviselőtársaim azok, akik immáron hatodik éve irányítják az önkormányzatok döntő többségét.

De az önkormányzatoknál a nemtörődömség sem okozhat akkora problémát és akkora kudarcot, mint amit az állami közfoglalkoztatási politika legújabb iránya mutat. Ez pedig azt mutatja, hogy nem új munkahelyeket és nem biztos megélhetést kívánnak adni, hanem egyszerűen az állami intézmények fenntartásához szükséges kiszolgáltatott és éhbérért robotoló munkaerőt kívánnak biztosítani, az úgynevezett állami cselédséget szeretnék felállítani. És hogy miről is van szó, hiszen ez a folyamat már megindult: a katasztrófavédelem átalakítása során közel ezer közalkalmazottat bocsátottak el, és helyükre - mint ahogy ez a jegyzőkönyv is bizonyítja, egyébként büszkén vállalva - a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 400 közfoglalkoztatottat vesz fel, és velük szeretné elvégeztetni azt a munkát, amit eddig a szerény, de biztos jövedelemmel rendelkező közalkalmazottak, takarítónők, ügyviteli alkalmazottak, gondnokok tettek az ország minden részén.

(13.20)

Jó lenne azt hallani a kormány részéről, hogy erről a kormány mit sem tud, és ez csak Bakondi György elképesztő és elfogadhatatlan magánakciója. Ha ez így van, akkor jó lenne, ha a miniszterelnök és a miniszter azonnal leállítaná ezt a folyamatot, és a személyi következményei is meglennének, de félő, hogy itt nem erről van szó. Félő, hogy itt arról van szó, hogy a Fidesz-kormány foglalkoztatáspolitikájának menetrendjét pontról pontra hajtja végre Bakondi György, és ha ez így van, akkor, mint láttuk a nyugdíjrendszernél is, nem fog megállni ez a történet a rendvédelem területén, hanem jönni fognak a kórházak, a rendelőintézetek, az iskolák, az államigazgatási szervek egyéb szereplői, ahonnan tízezrével rúghatják ki a közalkalmazottakat, és vehetnek fel a helyükre megalázó 47 ezres forintos bérért közmunkásokat jogfosztottan, munkajogi védelem nélkül. Ebbe a sorba illeszkedik a legújabb botrány is, miszerint a Borsod megyei Halmajon a vízügyi igazgatóság a már elvégzett közmunka után sem fizette ki a munkások járandóságát, pont azon a környéken, tisztelt képviselőtársaim, ahol a puszta megélhetést vagy éppen a gyermekek taníttatását veszélyezteti elkerülhetetlen módon az ilyen típusú intézkedéseik elmaradása. (Babák Mihály közbeszólása.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a szép új világból, ahol önök tízezreket, százezreket dobnak az utcára, és lehet, hogy ugyanaz az ember fogja ugyanabban az épületben ugyanazt a munkát végezni, csak éppen megint több tízezer forinttal kevesebbért és mindenféle munkajogi védelem nélkül, tisztelt képviselőtársaim, ebből nem lesz 5,5 millió munkahely, de nem lesz jó állam sem. Tudják, igazából nem érdekel, ha a kormány képviselője egy jóleső elmúltnyolcévezéssel vagy némi kis kommunistázással próbálja esetleg elfedni ezt a problémát.

Önökhöz fordulok, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. Őszintén kérdezem: önök tudják, hogy mi zajlik közfoglalkoztatás címén Magyarországon? Önöket tájékoztatták a frakcióülésen, hogy mit tervez a kormány, és milyen irányba szeretné elvinni a közfoglalkoztatást? Önök szembe tudnak nézni a választópolgáraikkal, ha ez így lesz, és ez a folyamat beteljesedik, akiknek tisztességes munkát és tisztes megélhetést ígértek az előző választásokon? Ha a válaszuk: nem, akkor kérem, legyenek végre olyan bátrak, és állítsák meg a kormány legújabb ámokfutását.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu