DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Atyák! Hosszú volt az út a magyarság megtérésének kezdetétől 1912. június 8-ig, amikor is X. Szent Pius pápa kanonizálta a Ferenc József által május 6-án megalapított hajdúdorogi egyházmegyét. Az elmúlt ezer évet - és én ezer évet mondok - jogosan nevezhetjük kálváriaútnak, mint ahogy azt az előbb az államtitkár úr tette. Hazánkban mindig is éltek görög szertartású magyarok, akik valószínűleg már a kezdetektől megjelenítették liturgiájukban a magyar nyelvet. A bizánci történetírók lejegyezték, hogy két magyar vezér görög vallásra tért át, akik valószínűleg Bulcsú és Gyula voltak. Lejegyezték azt is, hogy egy Hierotheos nevű szerzetest Magyarország részére püspökké szenteltek. Ajtony magyar vezér Vidinben keresztelkedett meg görög szertartás szerint, a legenda szerint saját székhelyén, Marosvárott Keresztelő Szent János tiszteletére kolostort építtetett, Vidinből hozatott apátot, helyezvén bele görög szerzetesekkel, az ő törvényük és szertartásuk szerint. Szent István király Veszprém mellett maga is építtetett görög szerzetesnők részére kolostort, a görög nyelven írt alapítólevél szavai szerint saját maga, felesége és az egész haza üdvére. A tatárjárásig több nyoma is található a görög szertartású magyaroknak, akik a Tisza, Szamos, Körös, Maros mentén éltek, etnikailag tiszta tömbben. Imre királyunk jelzi III. Ince pápának, hogy kívánatos volna ezen görög szerzetes egyházakat, amelyek nagy területen, minden függés nélkül püspöki joghatóságot is gyakorolnak, az Apostoli Székhez függésbe helyezni. Az 1215. évi lateráni zsinat utasította a latin szertartású püspököket, hogy a Tisza mentén lévő görög szertartású magyar egyházakba igazhitű papokat küldjenek, akik magyar nyelven végezzék az egyházi szolgálatot, megóva őket az elszakadástól. Tehát a zsinat olyan határozatot hozott, amelyben jóváhagyta a magyaroknak az anyanyelv használatát az egyházi szolgálatban, a tatárpusztítás után, ahol is a legnagyobb veszteséget az ország talán azon részén konstatálhatjuk, ahol görög szertartású magyarok éltek, szláv népcsaládok telepedtek meg, amelyek hozták nyelvüket és templomi könyveiket.

A következő évszázadokban súlyos megpróbáltatásokat és súlyos vérveszteségeket kellett elszenvedniük a görög szertartású magyaroknak. Az Árpád-ház kihalása után az idegen nyelvű királyok a szegényebb sorsú honfoglalók - és ehhez tartoztak a görög szertartású magyarok is - zömét a betelepülő népekkel együtt a jobbágyok sorsára szorították le. Míg az oláh és a rutin nyelvű keleti szertartásúak püspökséggel rendelkeztek, egyházilag berendezkedtek, a magyar nyelvűek rendezetlenül és szervezetlenül maradtak.

A reformáció is ritkította a görög szertartású magyarok sorait, a török kézre került területen pedig tovább folyt a magyarok pusztulása. Csak Bocskai István erdélyi fejedelem 1605-ös intézkedése jelentett némi erősítést, amikor is kilencezer hajdúnak adományozott személyi nemességet, és telepítette le őket Hajdúdorogon és a környező településeken. Ezek a hajdúk görög szertartású tősgyökeres magyarok voltak, akiket leginkább azon székely darabontokból toboroztak, akik egyébként a székely nemesség harmadik rendjét képezték. Elemezhetnénk az 1648-as uniót és az azt megelőző korszakot, de leszögezhetjük azt, hogy görög szertartású magyarok, akik szertartásukat és nyelvüket megőrizték, gyakorlatilag már a honfoglalás kezdete óta voltak. A fejedelem által vezetett szabadságharc elbukása után nagyon sok fejedelemhez hű ruszin, akiket a fejedelem a leghívebb népnek keresztelt el, ők nem mehettek vissza a szülőhelyükre, a Felvidékre, így maradtak Máriapócson, és telepedtek le ott.

Hogy a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megalapítása mennyire összefüggött azzal a törekvéssel, hogy a görög katolikusok a liturgiájukat magyar nyelven folytathassák, erről bizony kevés szó esik. Azért, hogy erről szó essen, én szívesen felolvasom önöknek Farkas Lajos egy írásának részletét, amelyben azon méltatlankodik, hogy a román és ruszin görög katolikusok gyakorolhatják hitüket saját nyelvük szerint, de ezt a magyarok nem tehetik meg. Engedjék meg, hogy ezt a pár sort felolvassam. "Hogy azonban még jelen fölvilágosodott korunkban, épen édes hazánkban, hol a nemzetiségnek jogosultsága oly fényes elismerésben részesül, hogy a keleti egyházunk minden nem magyar hívei, sarkalatos hitelveik alapján, nemzeti nyelvöket, az egyházban, az oltáron is háborítatlanul, kifogástalanul bírják és használják s nemzeti nyelvök biztosítása a haza törvényhozásának oltalma alatt áll, akkor egyedűl a magyar az, ki saját hazájában oda van kárhoztatva, hogy Istenét hangzatos, szép, mívelt nyelve mellőzésével idegen, általa nem értett nyelven és pedig nemzeti nyelvünk leghatalmasabb ellensége, a pánszlávok nyelvén kell imádnia, egyedül a magyar az, ki a természet szent törvénye, egyházi hit és az egyenlőség nemes és magasztos elvei ellenére még most is oda van kényszerítve, miként saját nemzeti nyelve használatáért, mit követelni van joga, alázatosan kérelmezzen, azért küzdjön, fáradjon, de sikert nem ér el."

Szeretném, ha megemlékeznénk arról is, hogy a magyar görög katolikusoknak - nyugodtan mondhatjuk - ez az akár már évezredes küzdelme megjelenne a köztudatban, megjelenne a történelemkönyvekben, mert bizony csak arról hallunk mindig, hogy volt az 1648-as munkácsi unió, de arról, hogy előtte is éltek görög szertartású magyarok az ország keleti részén, erről bizony kevés szó esik.

Mindenképpen szeretném és mindenképpen fontosnak tartom, hogy a történelemkönyvekben és önmagában a köztudatban megjelenjen az, hogy ezek a görög katolikus magyarok valóban magyarok, és semmi esetre se jusson vagy juthasson eszébe bárkinek az, amit próbálnak akár a románok, akár az oroszok elhitetni a köznéppel, hogy esetleg ezek a görög szertartású magyarok nem magyarok lettek volna. Nagyon fontosnak tartanám ezt kihangsúlyozni.

Azt hiszem, Máriapócsról akkor lehet igazán beszélni, ha valaki részt vett ezeken a búcsúkon. Nekem kisgyerekként sikerült megélnem az ezeken a búcsúkon való részvételt.

(20.00)

Még most is eszembe jut - engedjenek meg néhány személyes élményt, ami nekem kisgyerek koromból megmaradt -, hogy igazi vásári hangulat uralkodott egy-egy búcsú alkalmával, és az a mély áhítat, az a nagyon sok ember, aki ott megjelent. S nekem nagyon fura volt azt látni, hogy más országokból - akkor még Csehszlovákia volt -, például Csehszlovákiából is nagyon sokan jöttek.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni azt is, hogy Máriapócs, a máriapócsi kegyhely a ruszinok kulturális központja volt, s azt hiszem, most is egy olyan hely, ahol a szétszóródott ruszinság - főleg augusztus közepén és szeptember közepén - a búcsúkon találkozik. Jó lenne, ha erről is minél többet beszélnénk.

Nagyon lényegesnek tartom megemlíteni azt is, hogy a görög szertartású magyarság önmagában, mindenféle felsőbb parancs nélkül alulról szerveződött és így maradt fenn, mint az előbb is említettem, külső befolyás nélkül.

Visszatérnék még arra a kezdeményezőkészségre, amiről az előbb sokat hallottunk, hogy milyen aktív szerepe van a mai magyar társadalomban. Úgy érzem, hogy ennek a hangsúlyozása is igen fontos lenne.

Nagyon örülök ennek a határozati javaslatnak, és bízom benne, hogy e határozati javaslat nyomán is a görög katolikus egyház mind magasabb állami támogatásban részesül majd, és mind nagyobb szerepet vállalhat mindannyiunk és egész hazánk üdvére. Az oktatásban és a szociális ellátásban végzett tevékenysége alapján a görög katolikus egyház az egyik, amelyik a legméltóbb erre, ezért én is azt javaslom, hogy mindannyian támogassuk ezt a határozati javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu