DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két, egymáshoz nem tartozó vagy nehezen összeilleszthető problémakörről szól ez a salátatörvénynek is mondható törvényjavaslat, és mindkét részével gondjaim, gondjaink vannak.

Ami az államháztartási törvényt illeti, elmondtam a kisebbségi véleményemben, hogy december 30-án hirdette ki az Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök ezt a törvényt a másikkal egyetemben. Ezen a napon egyébként a Magyar Közlönynek dupla száma jelent meg, annyi törvény gyűlt össze az év végére, összesen 12 törvény és mellette még természetesen más jogszabályok is, hogy egy számba nem is fért ez bele, és ebben a 12-ben volt benne ez a két ma tárgyalandó, ma módosításra váró törvényjavaslat is.

Ebben az óriási törvénykezési hullámban ez a törvénykezési düh, ami jellemezte önöket, a kormányszövetséget itt az év második felében, ez magában hordozta azt a veszélyt, ami most realizálódott, hogy nagyon sok rossz törvényt hoztak önök, és ezért lepődöm meg azon, hogy az általam nagyra becsült Dancsó képviselőtársam itt a mundér becsületét védvén, nagyon pozitív jelzőkkel illette ezeket a törvényjavaslatokat.

(18.50)

Én fogok mondani konkrét példákat, hogy milyen gondok vannak ezzel, azon túl, hogy ezt a hatalmas törvénykezési lázat, ami már-már visszaélés a törvénykezéssel és a joggal, valamennyire illusztráljam.

Persze ha konkrét számokat is mondok, ez az Országgyűlés megalakulása óta 158 új törvényt alkotott és 218 törvénymódosítást hajtott végre. Ez valami elképesztően nagy szám, nem ismerek erre vonatkozó nemzetközi adatokat, de meggyőződésem, ha lenne, ez a világcsúcs közeli helyzetbe hozná a Magyar Országgyűlést, amire nem vagyok büszke, ugyanis ez az őrült törvénykezés ilyen eredményeket produkál, hogy két hónappal a megszületése után a csecsemőt már újra inkubátorba kell tenni, mert olyan betegségeket hordoz magán, amik nem tarthatók.

Én megértem azt, hogy ha egy törvény rossz, akkor ki kell javítani, ezzel nincs gondom, de hát annak oka van, és elkerülhető oka volt, lett volna, hogy rossz törvényeket hozzanak önök.

Mint mondtam a kisebbségi véleményben, ez az önök törvénye a szó legszorosabb értemében, hiszen egyik ellenzéki párt sem szavazta meg, ki ezért, ki azért.

Mi történt két hónap alatt, hogy megvilágosodott az önök elméje úgymond? Az önök frakcióiban több tucat gyakorló polgármester ül. Kérem tisztelettel, önök mint gyakorló polgármesterek nem látták ezt két-három hónappal ezelőtt, hogy ha ilyen és olyan problémákat nem old meg az államháztartási törvény, mielőtt azt megszavazza a parlament, akkor ezzel gondok lesznek? Miért két hónap alatt derült ez ki? Miért nem korábban két hónappal?

Tizenkét paragrafusát kell módosítani annak a törvénynek, amit ezelőtt két hónappal hoztak meg. Én ezt egy szegénységi bizonyítványnak tekintem. Ilyen szinten törvénykezni... Már ne haragudjanak, ha egy vállalkozó ekkora hibákat követ el a gyakorlatban, akkor az hamarosan tönkremegy. A parlament persze nem megy tönkre, meg a kormánypártok sem benne.

Nagyon sajnálom, hogy Kósa Lajos képviselőtársam nincs jelen, aki első helyen jegyzi ezt a törvényjavaslatot, szívesen adresszáltam volna neki a kritikámat, helyette Dancsó képviselő úr lesz kénytelen meghallgatni, aki, mint mondtam, nem biztos, hogy szerencsésen vállalta a társutas szerepét ennek a törvényjavaslatnak a jegyzésében, ugyanis ő is mint gyakorló polgármester észlelhette volna azokat a gyengeségeket, amikről itt már beszéltünk, és még majd még beszélni is fogunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én többször elmondtam ebben a Házban, és valószínűleg el is fogom még mondani, hogy az elszámoltatás problémája, nemcsak az a fajta elszámoltatás, amit itt Budai képviselő úr, kormánybiztos úr gyakorol, hanem a közpénzekkel való elszámoltatás is egy alapvető jelentőségű magyar probléma, és ennek pedig van egy törvénykezési alapfeltétele, amit nem teremtett meg ez a Ház, pedig ennek a jelentőségét fölismerte jó néhány képviselő, többek között Dancsó képviselő úr is, aki tíz évvel ezelőtt ebben a Házban másokkal egyetemben, Varga Mihállyal, Font Sándorral egyetemben hiányolta az államszámviteli törvényt, ami ma is hiányzik. És nem lehet belegyömöszölni egy államháztartási törvénybe államszámviteli kérdéseket, mert más a természetük.

Kérem szépen, ennek a törvényjavaslatnak az indokolásában olyan kifejezések szerepelnek, olyan terminus technicusok, ami enyhén szólva megmosolyognivaló. Aktív és passzív időbeli elhatárolások. Tudják, hogy mi ez? Számviteli szigorlaton az egyik legnehezebb kérdésnek tekintik a Corvinus Egyetemen a diákok. Miért kell a képviselőket terhelni ilyen szakmai kérdéssel? Fogalmunk sincs, hozzáteszem, igencsak meg kellene erőltetni a memóriámat ahhoz, hogy meg tudjam mondani azt, hogy mi az aktív meg a passzív időbeli elhatárolás, amire azért van szükség, mert újradefiniálták a pénzmaradvány fogalmát, a költségvetési maradványt, és ahhoz szükség van ilyenfajta számviteli fogalmakra - de nem az államháztartási törvényben, kérem szépen! Egy államszámviteli törvény függelékében, a mellékletében lehetne ilyen fogalmakat leírni, hogy akit érdekel, nézzen utána. Meggyőződésem, hogy senki nem nézte ezt meg, és nem is gondolom, hogy idevaló kérdés.

Az én egyik alapvető problémám az, hogy ennek az újradefiniált költségvetési hiánynak vagy maradványnak vagy pénzmaradványnak a független ellenőrzésével senki nem foglalkozik. Ki fogja azt auditálni, ki fogja azt megállapítani, ki fogja azt igazolni, szavatolni, hogy az a pénzmaradvány, az a költségvetési maradvány, amit az önkormányzatok majd kimutatnak a pénzügyi beszámolójukban, valóban annyi? Semmiféle javaslat nincs arra vonatkozólag, hogy a helyi önkormányzatok pénzmaradványát kinek kell külső független ellenőrként auditálni. Ez egy hatalmas felelőtlenség, tisztelt képviselőtársaim! Többször elmondtam, több javaslatot tettem, a saját bizottságom rendre söpri le a javaslataimat anélkül, hogy bármilyen szakmai ellenérvet mondanának. Várnak, hogy mikor lehet szavazni, és akkor azt mondják, hogy nem, vagy legjobb esetben tartózkodnak. Ez az önök felelőssége.

Egy ellenzéki képviselő mást nem tehet, mint a hibákra rámutat, igyekszik jó szándékú javaslatokat tenni (Zaj. - Az elnök csenget.), és ha önök azt nem akceptálják, ez az önök felelőssége, ez esetben a felelőtlensége, hogy önök a közszférának, ahol 3600 milliárd forint kiadásra kerül sor évente, semmiféle külső független ellenőrzést nem teremtettek.

Rosszabb a helyzet, mint 10 évvel ezelőtt, és még rosszabb a helyzet, mint 50-60 vagy 80 évvel ezelőtt, mert akkor volt Magyarországon a helyi önkormányzatoknak, községeknek, városoknak független külső ellenőrzésük. Ma nincs, és erre semmiféle javaslatot nem tett a törvényjavaslat tevője, sem most, sem korábban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ha szabad így mondani, talán még izgalmasabb a másik része ennek a törvényjavaslatnak, a stabilizációs törvény módosítására tett javaslat.

Én a Költségvetési Tanácsnak sosem voltam a híve, de ez az én szakmai magánügyem, ha úgy tetszik, hiszen benne van az alaptörvényben, hogy márpedig Magyarországon létezik egy ilyen közjogi intézmény, egy intézmény, ami a magyar közjogban soha nem volt benne. Önök kézhez kapták másfél évvel ezelőtt Magyary Zoltánnak "A magyar állam költségvetési joga" című korszakos tanulmányát, akinek ideje, kedve volt vagy lesz, belenézhet. Ilyen intézmény soha nem volt Magyarországon. Most van. Hát, ha már van, akkor viszont tegyük a helyére!

Kérem szépen, ennek az intézménynek a tetején egy háromtagú grémium áll, három közjogi méltóság. Mint tudjuk, ebből kettőt a köztársasági elnök nevez ki, a tanács elnökét és a Nemzeti Bank elnökét, és egyet pedig az Országgyűlés választ, a Számvevőszék elnökét.

Most azt mondja az alaptörvény 43. cikkének a (4) bekezdése, hogy a Költségvetési Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke. Tulajdonképpen ez teljesen természetes, hát miért ne lenne tagja a tanácsnak a tanács elnöke, ő is tagja a tanácsnak. Ugyanakkor a stabilizációs törvény 17. §-a pedig azt mondja ki, hogy a tanács tagja - tehát mindhárom személyiség - feladata ellátásáért illetményre és egyéb juttatásra nem jogosult, mondja ezt a stabilizációs törvény 17. §-a.

A 18. §, amit a Kósa-Dancsó-féle javaslat elfogadásra ajánl nekünk, pedig kimondja, hogy dehogynem, a tanács elnöke illetményre és más juttatásokra jogosult, ahogy Veres képviselőtársam ezt levezette, miniszteri szintű illetményre jogosult. Kérem, az elemi logikának nem felel meg ez a három komponens. Az alaptörvény azt mondja, hogy tagja a tanácsnak az elnök, a stabilizációs törvény azt mondja, hogy illetményre nem jogosult, önök meg most azt javasolják, hogy jogosult, mégpedig miniszteri illetményre, és egyetlen szóval nem helyezik hatályon kívül az előtte levő paragrafust. Most akkor döntsék már el, hogy mit akarnak, tisztelt képviselőtársaim!

Ha itt agyba-főbe dicsérik ezt a törvényjavaslatot, akkor szíveskedjék valaki fölállni, és szálljon velem szembe, vitatkozzék velem. Én elolvastam ezt a törvényjavaslatot, utánanéztem a paragrafusoknak, ez egy meglehetősen slampos produktum, és ebben a különböző elemek még logikai szempontból sincsenek egymással szinkronban.

(19.00)

A másik probléma a következő - erre is utaltam már a kisebbségi véleményben -, hogy a Költségvetési Tanács szegény elnöke, akit a köztársasági elnök kinevezett, tehát ő létező személy, miniszteri ellátmányra jogosult. Tudják, hogy ez mit jelent? Ez azt jelenti a hatályos szabályok szerint, hogy lesz egy gépkocsivezetője gépkocsival, meg egy titkárnője. Erről gondoskodtak önök, gondoskodnak, de hogy lesz-e neki szakapparátusa, ami majd a véleménye megfogalmazásában segíti, arról egyetlen szó nincs, és ha lesz ilyen szakapparátusa, azt miből fogják finanszírozni, és hol. És hol lesz módosítva a költségvetési törvényen belül, az Országgyűlés fejezeten belül az Országgyűlés Hivatalának előirányzata, amely majd kap egy korrekciót a költségvetési törvény módosítása révén, azt a pluszjuttatást, támogatást, ami lehetővé fogja tenni, hogy a bizottság elnökének a tevékenységét megfelelő szakapparátus támogassa? Erről sem gondoskodtak.

Aztán arról sem gondoskodtak, ami egy nagyon fontos szakmai kérdés, és ezt én már elmondtam a stabilizációs törvény vitájában is, hogy ellentmondás van a hatályos számvevőszéki törvény és a Költségvetési Tanácsról szóló magas rendű jogszabály között, amennyiben a számvevőszéki törvény többek között azt kéri, azt írja elő a Számvevőszék számára, hogy a Számvevőszék ellenőrzi a központi költségvetési javaslat megalapozottságát, ez egy sarkalatos törvény - a központi költségvetési javaslat megalapozottságát. A stabilizációs törvény - ami szintén egy fontos törvény - 17. §-a azt mondja, hogy a Költségvetési Tanács a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja - ugyanaz.

Kérem tisztelettel, itt van két kiemelt jelentőségű közjogi intézmény ugyanarra a feladatra. Magyarország ilyen gazdag, hogy egy feladat végzésére két ilyen apparátust tart fönn? Tessék már ezt végiggondolni! Tessék már eldönteni, hogy most melyiket akarják, hogy a Költségvetési Tanács foglalkozzon ezzel a kérdéssel, és akkor kellő apparátussal fel kell ruházni, vagy támogatni a Költségvetési Tanács elnökét, mert a Nemzeti Bank nem ezért van, vagy pedig akkor a Számvevőszéktől kell ezt a jogosítványt elvenni. Mellesleg én szakmai szempontból az utóbbit javasolnám, mert számvevőszékek sehol a világon ilyet nem csinálnak, tisztelt képviselőtársaim. De ha már csinálja a Számvevőszék, mert ez a húsz év gyakorlata, akkor meg a Költségvetési Tanácstól kell ezt a funkciót elvenni. Ennyire végiggondolatlan, ennyire slampos, ennyire felületes ez az előterjesztés.

Még egy fontos kérdés, tisztelt képviselőtársaim: jogállamokban, aki közpénzekkel gazdálkodik, azt valamilyen módon ellenőrizni kell. A Költségvetési Tanács elnökének tevékenységét is ellenőrizni kell. Nem gondoskodik a törvény javaslattevője arról, hogy a Költségvetési Tanács elnöke a parlamentnek milyen felelősséggel tartozik, csak a jogosítványait írja le, amik egyébként elképesztőek, mert a parlament átengedi ennek a grémiumnak a saját költségvetési jogából azt a funkciót, hogy módosító indítványokat minősít. Nem a parlament illetékes bizottsága, hanem ez a grémium fogja minősíteni, hogy szerinte megfelelő-e vagy nem az az indítvány, miközben semmiféle felelősséggel nem tartozik a javaslatáért vagy a döntéséért.

Énnekem van egy módosító indítványom, ami azt tartalmazza, hogy a Költségvetési Tanács elnöke is legalább kérdezhető legyen a parlamentben, éppen úgy, mint a többi közjogi méltóság, az ombudsman, a Nemzeti Bank elnöke, a Számvevőszék elnöke. A Költségvetési Tanács elnöke nem is kérdezhető, semmiféle parlamenti kontroll nincs fölötte. Beszámolási felelősséggel nem tartozik, erről önök egy szót sem írtak. Egyszerűen példa nélküli, hogy létezik egy közjogi méltóság miniszteri fizetéssel és ellátmánnyal, vétójoggal úgymond, árumegállítási joggal, ha a költségvetés nem olyan, amilyennek lennie kell az alkotmány, illetve a stabilizációs törvény előírása szerint, akkor azt mondja, hogy stop, ez így nem mehet tovább, és ezt a funkciót, ezt az embert, ezt a személyiséget tulajdonképpen a parlament semmilyen módon nem tudja ellenőrizni. Hasonló helyzetbe navigálják önök, mint ahogy sikerült ebbe a helyzetbe navigálni a nemzeti média- és hírközlési hivatal elnök asszonyát, akit semmiféle módon nem lehet ellenőrizni. Hasonló funkciókat teremt ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem húzom az időt, remélem... (Derültség a kormánypárti oldalon.) Örülök a jó hangulatnak. (Az elnök csenget.) Én nem tudom önöket meggyőzni, erre már másfél év alatt rájöttem. Önökről a szakmai érvek leperegnek, mint a falra hányt borsó. Nem az én felelősségem, az önök felelőssége, hogy ezeket a javaslataimat nem fogadják meg.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu