DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslat 13. § (2) bekezdéséhez nyújtottam be módosító javaslatot, e mellett szeretnék érvelni, ez pedig a hungarikumbizottság összetételére vonatkozó módosító javaslat és szándék. Úgy érzékeltem már az általános vita során is, hogy erre vonatkozóan több javaslat fog megfogalmazódni, és a kormányzat nyitottságát fejezte ki. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hungarikumbizottság egyrészt egyfajta értékmérő feladatot is ellásson. Ehhez természetesen szükség van a megfelelő szakmaiságra és felkészültségre, azonban a létszám vonatkozásában természetesen a működőképességet is szem előtt kell tartani. Tehát mint ahogy egy 386 fős parlament is azért működik, de nyilván ha itt konkrét gyakorlati kérdéseket kell megbeszélnünk, akkor mondjuk, ennyien vagyunk itt általában, tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kellő megfontoltsággal járjon el a kormányzat, amikor ezeket a módosító javaslatokat támogatja. Úgy érzem, hogy a szakmaiság és az értékmérő funkció ellátása és még a működőképesség és a döntéshozó képesség is adott azzal, hogy ha egy minimális mértékű növelést elérünk.
Az én javaslatom arra vonatkozott és vonatkozik, hogy az Országgyűlés által delegált egy fő helyett ezt bővítsük három főre. Ebben az értelemben a 13 tagú hungarikumbizottság 15 főre növekedne. Természetesen én nem zárom ki annak a lehetőségét, amennyiben a Vidékfejlesztési Minisztérium és a kormány további bővítést is indokoltnak lát adott esetben, frakciónként történjen képviselet ebben, a KDNP részéről ez is talán elfogadható, de mindenképpen úgy érzem, hogy a működőképességét is szem előtt kell tartani, és fontosnak érezném - ez lenne a minimális követelmény vagy elvárás a mi részünkről -, hogy három főre bővítsük a kört, az Országgyűlés által delegáltak körét a hungarikumbizottságban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés