FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először az ajánlás 2. pontjához szeretnék hozzászólni, és itt megemlíteni, hogy Zakó László képviselőtársammal közösen nyújtottunk be egy módosítást a hungarikumtörvényhez, hogy a nemzeti értékeink bemutatása során a nyelvi értékeinkre is kiemelt figyelemmel legyünk. Örömteli, hogy a kulturális és sajtóbizottság mai ülésén ezt a módosító javaslatunkat támogatta is a bizottság. Ebből következik saját módosító javaslatom, hiszen a magyar nyelv szerves része írásunk, ettől elválaszthatatlan, és ha az írás része a magyar nyelvnek, akkor azt gondolom, hogy a törvény kereteinek tágításával lehetővé kell tenni azt, hogy egy előttünk fekvő hungarikum, amire sajnálatos módon mint nemzeti érték is, ma is nagyon kevés figyelmet fordítunk mi, magyarok, a rovásírás is bekerülhessen majd a hungarikumok körébe.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha nincsen gyökér, nincsen fa, tartja egy székely közmondás. Semmi és senki nem létezhet gyökér nélkül. Egy nemzet életében a gyökér jelenlétét a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó tudás jelenti. Nemzetünk fennmaradását azzal szolgálták az elődeink, hogy az idők próbáját kiálló tudást hagytak ránk. Mindnyájunk felelőssége pedig az, hogy olyan ismereteket adjunk át utódainknak, amelyek úgy táplálják nemzetünk fáját, hogy az ereje teljében minél több gyümölcsöt teremhessen.

Az egyik ilyen gyökerünk tehát a székely magyar rovás, amely ősidők óta létező közös kultúrkincsünk. Mivel az előttünk fekvő előterjesztésben sajnálatos módon nem látjuk biztosítottnak azt, hogy meg is jelenítődhessen majd a hungarikumok körében maga a székely magyar rovás, ezért a módosító indítványom éppen azt szorgalmazza, hogy a nemzeti érték tárgykörét kibővítve, mégpedig oly módon, hogy a magyarság kommunikációs és vizuális eszköztárában fellelhető történeti és jelenkori jelek és jelképek, valamint szakrális szimbólumok, írásrendszer, amelyek a magyarságra, illetve elődjeikre jellemzőek, tehát ezzel a ponttal kiegészülve a nemzeti értékek tárgyköre, lehetővé váljon, hogy a székely magyar rovás is a hungarikumbizottság által méltónak találtasson arra, hogy hungarikumnak minősíthessük.

Sajnálatos módon a jelenlegi törvényi keret csak azon szellemi teljesítményekre vonatkozik, amelyek tárgyiasulnak, s így a megadott szervezeti eljárásrend szerint bárhol meg is tudnak jelenni. Így nem vonatkozna a hungarikum kerettörvénye például a Kodály-módszerre, és sajnálatos módon a jelenlegi előterjesztésben a székely magyar rovásra sem.

Szeretnék néhány érvet felsorakoztatni még amellett, hogy miért lenne mindenképpen fontos, hogy ez a hatalmas tudáskincs, ez a hatalmas nemzeti értékünk helyet kapjon a hungarikumok körében.

Egyrészről önök folyamatosan hangoztatják a Fidesz-KDNP padsoraiban, hogy a nemzeti együttműködést szükséges elősegíteni. Erre egy nagyon jó lehetőséget adna a rovás, hiszen ezen keresztül lehetne bebizonyítani, hogy más nemzeti ügyekben is megvalósulhat a nemzeti együttműködés.

Hadd említsem meg, hogy a rovás technikai szabványosítása már néhány éve folyamatban van, és valójában már nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy egy nemzetközi szabvány szerint a mindennapi használatot digitális formában is meg tudjuk teremteni. Szeretném kiemelni, hogy a közelmúltban is számos olyan kultúrdiplomáciai sikert értünk el mi, magyarok a rovás által, amelyek közül talán a legkiemelkedőbb, hogy a Rovás Alapítvány kuratóriumának elnöke, Sípos László a Vatikánban járt. Itt fel is mutatnám az újságot (Felmutatja az Új Néplap egyik számát.), amelynek címoldalán éppen az Újszövetség egy rovásos példányát adja át a Szentatyának.

Azt gondolom, hogy ha a Szentatya könyvespolcán elfér egy ilyen értékünk, akkor úgy gondolom, segítsük elő azt, hogy mind a hungarikumok körében rögzüljön, mind pedig a Nemzeti alaptantervben helyet kapjon a székely magyar rovás. És akkor innen folytatnám.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu