GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennél a törvényjavaslatnál még az elején jeleztük, hogy alapvetően a céllal egyetértünk, de azért a kormány nem volt olyan befogadó a módosítókat illetően, mint a hungarikumtörvénynél, annak ellenére, hogy én akkor is mondtam, látszik rajta, hogy szakemberektől származik, de azt is higgyék el, hogy azok a módosítók is olyanok, amelyeket írtunk. Alapvetően ez a törvény ettől még nyilván jó lehet, de muszáj elmondanom, hogy nagyon sok módosító, amit a kormány nyújtott be a mezőgazdasági bizottságon keresztül, azért némi ellenérzést váltott ki bennünk, legalábbis a módja, hogy mondjuk, egy lényegesen nagyobb terjedelmű módosító csomag érkezett kétperces átnézésre és utána benyújtásra, mint maga a törvényjavaslat. Az is igaz, hogy azóta volt időnk átnézni.

(22.50)

Hát mondjuk az, hogy az élelmiszer-biztonsági törvényben mit keres a bor forgalombahozatali járuléka kivezetésével kapcsolatos jogszabály, az számomra egy kicsit rejtély, de tudom, hogy a kormány ezt meg akarja oldani, és ilyenre volt már példa az Országgyűlés történetében. A csúcs a barlangokról szóló törvényben a kamarai biztos tevékenységéről szóló módosítás volt, de azt gondolom, ez elvileg még belefér.

Amit még szeretnék mondani, hogy teljes legyen ez a törvényjavaslat, ha már ilyen nagy parlamenti szerepet vagy ennyire felfokozott szerepet szánunk ennek az ügynek parlamenti szinten, akkor a képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám a kapcsolódó módosító javaslatot, amely nyilván holnap lesz majd a bizottságban, de utána már nem lesz módunk erről beszélni. Ebben azt javasolnánk, hogy az élelmiszer-biztonsági stratégiát az Országgyűlés fogadja el. Úgy gondolom, ez megérne ennyit. Van erre európai példa. Szeretném ezt jelezni. Észtországban például a parlament fogadja el az élelmiszer-biztonsági stratégiát. Ezzel nagyon fel lehetne emelni a rangját, ha nem egy kormány- vagy minisztériumi szint döntene ebben.

A másik, amit el kell hogy mondjak, hogy ez olyan szinten növeli meg e rendszer - vagy maga az egész törvényjavaslat, főleg a kiegészítésekkel és a módosító csomaggal együtt - feladatait, hogy erős kételyeim vannak, hogy ezzel az állományában eléggé megcsonkított és finanszírozásában egy még jobban megcsonkított rendszer hogy tud ennek a nagy kihívásnak megfelelni. Kicsit nagyobb figyelmet kérnék a kormányhivatalokból a Vidékfejlesztési Minisztérium volt intézményeire. Úgy látom, hogy mostohagyerekek. Én ezt többször elmondtam interpellációban is, kérdésben is. Tehát nem igazán értjük, hogy ez miért kevésbé fontos, mint egy munkaügyi rendszer. Amikor a leépítéseket megnézem, nagyságrendekkel több leépítés történt létszámában, állományában ebből az intézményből. Nem lesz ez jó. Biztos vagyok benne, hogy ahogy a jövedelem fogy és egyre inkább olcsóbb élelmiszerek felé nyúlnak az emberek, ezt ki fogja használni a kereskedelem és talán még a gyártók is. Ha az a szigorú kontroll megszűnik, ami nagyjából garantálta, hogy megfelelő minőségű áruk legyenek a polcokon, az súlyos problémákat okoz, ráadásul egyetértve azzal, hogy erősíteni kell a helyi termékfeldolgozást és az értékesítést, azért elmondtam az általános vitában is, hogy az már egy kicsit túlzás, hogy utcán fél disznókat árulunk. Na, most ennek a kiszűrése is ennek az intézményrendszernek lenne a dolga úgy, ahogy a piacok ellenőrzése is, hogy hogyan fordulhat elő, mondjuk, egy őstermelői piacon mondjuk a banán meg a narancs árusítása. Azt meg kell nézni, hogy az ültetvény kinek a tulajdonában van, ahol ez terem, tudja-e igazolni, mondjuk, az őstermelő ezt a tevékenységét. Na, most erre biztosan nincs kapacitás. Ahogy fogy ez a rendszer, előbb-utóbb arra se lesz, hogy mondjuk, a nagyobb élelmiszer-feldolgozókban folyamatos jelenlét legyen.

Ezen nem érdemes spórolni és nem szabad spórolni, és ez a törvénymódosítás még ráadásul többletfeladatokat is jelent, amit én nem látok egyelőre garantálva. Tehát ez a szabály összességében biztos, hogy jó lesz. Nagyon-nagyon kíváncsi leszek arra, hogy majd mit tud ebből a végrehajtás valójában elfogadtatni, vagy pedig csak egy olyan módosítás lesz vagy egy olyan kipipálása a feladatnak, hogy jó, ezt megoldottuk, kicsit nagyobbat tudunk majd büntetni, persze ha lesz, aki majd büntetni tud, vagy lesz-e rá elég ember.

Úgyhogy még egyszer mondom, sajnálom, hogy nem találtak befogadásra a módosító javaslatok. Javaslom egy-kettő megfontolását, főleg azokét, amelyek tekintetében néhány felesleges elemet kivettünk volna ebből a törvényjavaslatból, hiszen azok más ágon szabályozottak. Összességében ezzel együtt is el tudjuk fogadni azt a törvényjavaslatot, de azt kérem az illetékesektől és alapvetően nyilván a kormányhivatalok vezetőitől, hogy ne kezeljék mostohagyereknek ezt a szakágazatot, mert nem lesz jó vége.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu