MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy már az általános vitában kifejtettem a véleményemet erről a módosító javaslatról, azt szeretném most még egyszer aláhúzni. A Jobbik természetesen támogatja ezt a határozati javaslatot, és minden olyan határozati javaslatot továbbra is támogatni fogunk, ami elő igyekszik segíteni azt, hogy a kommunizmus bűneit ne felejtsék el a jövő generációi sem.
Úgy gondolom, hogy a benyújtott módosító indítványunk pedig még tovább tudná javítani ezt a javaslatot, hiszen hasonlóan más képviselőtársaimhoz, illetve az általános vita óta eltelt időben pedig több gazdától és szervezettől is alátámasztva érzem a mondanivalómat, hiszen ők is jelezték, hogy ezt aggályosnak tartják, mégpedig azt, hogy az eredeti javaslatban június 29-e, Péter-Pál-napja lenne a megemlékezés napja.
Úgy gondolom, hogy maga a javaslat már önmagában ellentmondást hordoz, hiszen a javaslat írja le, hogy amely a régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja és a parasztság ünnepe volt, és valóban így van, ez az az ünnep, ami a parasztságnak talán még a mai napig is az egyetlen igazán autentikus gazdaünnepe, hiszen a többi vagy egyházi, vagy állami ünneppé vált az idők során, vagy eredendően az volt. Úgy gondolom, hogy ez talán, ami a legjobban kötődik a mai napig a gazdákhoz és a vidéki emberekhez. Ezért gondolom, hogy talán nem ez a nap lenne a legszerencsésebb egy ilyen tragédiának, egy ilyen elnyomó rendszernek az egyik példátlan elnyomássorozatának a megemlékezésére.
Mi csak példaképpen nyújtottuk be a június 27-ét, mert úgy gondoltuk, hogy ez az előterjesztő eredeti szándékához közel áll, de mégis más módon kötődik az üldözéshez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mégpedig az indoklásban ezt részletesebben kifejtem, úgyhogy kérem, hogy inkább ezt a javaslatunkat támogassák, mint az eredetit.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(22.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés