NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kinek a pap, kinek a papné, nekem mindkettő, legalábbis a nagyszüleim azok voltak, hiszen néhai nagyapám, aki ráadásul az 1956-os embert próbáló évben templomépítésbe is fogott, és bizony be is fejezte, neki lehetek unokája. Egy görög katolikus pap unokájaként szükségesnek tartok én itt az országgyűlési határozatban kifejtett - tisztelettel adózik, elismeréssel kinyilvánít és egyebek mellett felsorolt - pozitívumok mellett amellett is szót emelni, hogy a görög katolikusoknál bizony van egy üdítő kivétel a cölibátus tekintetében, aminek a létemet is köszönhetem. Ezért engedtessék meg, hogy így személyes indíttatásból elismerően szóljak eme üdítő kivétel mellett.

Azt gondolom, hogy ez természetesen minden egyház belügye, ezért módosító javaslatot nem is nyújtok be, hogy ezt is ismerje el az Országgyűlés mintegy értékként, de mégis, ma azt gondolom, hogy minden korábbinál hasznosabb a házasságok mai válságos helyzetében akár az a példamutatás, amit bizony görög katolikus papok a családjukkal tudnak mutatni. Nálunk bizony a nagycsalád is példa volt, nemcsak mi vagyunk öten testvérek, görög katolikus pap nagyapámnak is öt gyermeke volt, és 31-en vagyunk unokatestvérek.

Azt gondolom, hogy általában jellemző ez a görög katolikusságra is, és azt gondolom, hogy pontosan, amikor ma az élettársi viszonyt propagálják folyamatosan, lépten-nyomon, akkor rendkívül példamutató tud lenni az, ahogyan szerintem sokkal hitelesebben tudnak beszélni görög katolikus papok akár a házasságok nehézségeiről is természetesen.

Ahogy a határozati javaslat is tartalmazza, az Országgyűlés kinyilvánítja - reményeink szerint ezt el fogja fogadni -, hogy a magyar görög katolikus közösség társadalmi szerepvállalása és az a missziós szolgálat, amelyet különösen az ifjúság és a családok körében végez, felbecsülhetetlen érték az egész ország számára. Én bizony itt kiemelném az ifjúságot és a családot, ezt emeltem most ki, mert a családi példamutatás rendkívül fontos, akár pont az előbb említett cölibátusi kivétellel kapcsolatban is, amellyel kapcsolatban természetesen a társadalomban, még a hívek körében is sokféle vélemény létezik. Van, aki azt mondja, hogy a homoszexualitáshoz hasonlóan természetellenes dolog, természetesen vannak, akik pedig azt mondják, hogy van, akinek küldetése, mondjuk, a család, azt gondolom, jó néhányunknak, a többségnek itt, ehhez kaptunk isteni kegyelmet, viszont aki pappá lesz, az pedig éppen arra kap hivatást.

Azt gondolom, hogy a görög katolikusoknál figyelemre méltó az is, hogy a felszentelésig lehet házasságot kötni, miként a püspököknek később sem. Azt gondolom, hogy ez kellően cizellált, amelynek természetesen a ragozását hosszasan lehetne folytatni, ma azonban mégsem ez a tárgy.

Úgyhogy zárásként csak annyit, hogy személyes véleményem, álláspontom megegyezik a katolikus egyházon belül sokak progresszív véleményével, amely vitatja ezt az egyáltalán nem jézusi követelményt. Péter apostol is nős volt, amint azt az evangéliumból tudjuk, sőt Jézus meggyógyította Péter anyósát.

Hogy egy idevalóbb idézettel zárjam ezt a témakört, II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án Máriapócson járt, és ott a homíliájában éppen ezért a témakört is érintette, hadd idézzek most II. János Pál pápának ebből a máriapócsi homíliájából. Azt mondta, hogy a férfi és a nő Krisztus akarata szerint önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi. A testi odaadás hazugság volna, ha nem annak a teljes személyes odaadásnak volna a jele és gyümölcse, amelyben az egész személyiség a maga múlandó valóságában is jelen van. Ha ugyanis az ember megtartana magából valamit, még ha csak a lehetőséget is, hogy később másképp határoz, már nem adná teljes önmagát.

Tehát senki, még az állam sem szakíthatja el a szeretet kötelékét. Ezért ha a házasságot az egyház törvényei szerint kötötték, a szent kötelék fennáll és megmarad az esetleges polgári válás ellenére is, és a házasfeleket egészen a halálig egymáshoz köti. - mondta II. János Pál pápa. Sőt, folytatta is, hadd idézzem még, mert azt gondolom, hogy ez ma pont a házasság intézményének relativizálása kapcsán rendkívül fontos lenne, hogy minél többekhez eljusson.

Az élet magasztos és titokzatos forrása az igazi szerelem, amely miközben elvezeti a házasfeleket egymás kölcsönös, mélységes megismerésére, egy testté téve őket, nem merül ki a házastársak kapcsolatában egymással, hanem megnyitja őket a többek felé, a gyermek, a rokonok és a társadalom felé. Ilyen módon a házastársak Isten munkatársaivá válnak annak az új társadalomnak építésében, amely valóban magáévá teszi, védelmezi és előmozdítja az emberi jogokat, és kibontakoztatja minden egyes ember személyes életét. A házasfelek kölcsönös szeretetéből gyermekek élete fakad.

Hadd szúrjam ide zárójelben, hogy a statisztikák szerint is jóval több gyermek élete fakad, mint egy átlagos élettársi viszonyból, ezért azt gondolom, hogy demográfiai, népesedési, hazafias indokok is alátámasztják azt, hogy a házasság intézménye mellett hitet tegyünk.

Tehát a házasfelek kölcsönös szeretetéből gyermekek élete fakad - szólt máriapócsi homíliájában II. János Pál pápa -, házastársi egységük maradandó jeleként, atyaságuk és anyaságuk sajátos összefonódásában. A gyermekkel a szülők Istentől új felelősséget kaptak, a család küldetése kitágul. Az abortusz ezért nem a szeretet élő titkának halála-e? - teszi fel a kérdést tehát a máriapócsi homíliában.

Azonban visszatérve saját gondolataimhoz, 300 ezer görög katolikus van Magyarországon, épp hússzor annyi - legalábbis a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, és reméljük, hogy azóta még több -, mint ahány izraelita. A népszámláláson egybeszámolták az összes izraelitát, hogy minél nagyobb súlyuk legyen nyilvánvalóan, itt az egyházak elismerésben már nem is tudom, hogy hány egyház van, kezdetben három, azóta talán még újabb és újabb izraelita egyházakat fogad el a kormánypárti többség.

(20.30)

Én azt gondolom, hogy ha hússzor akkora befolyása is lenne a görög katolikusságnak Magyarországon, ahogy a létszámaránya elvileg indokolná, akkor ma Magyarország nem itt tartana.

A máriapócsi kegyhely, a bazilika, ahogy egyébként ennek a határozati javaslatnak a címében is szerepel, azt gondolom, a kulturális bizottság illetékességébe is tartozna, ennek ellenére sajnos a bizottságunk elnöke nemcsak itt nem tartja szükségét megjelenni, de a bizottság elé sem hozta ezt a kérdést, pedig valóban, ahogy erre egy módosító javaslata is van Kiss Sándor képviselőtársamnak, mi érdemi, garantált anyagi támogatást is szeretnénk ennek az emlékhelynek.

Az egész magyar nemzet életében - szól a határozat - olyan fontos szerepet töltött be Szűz Mária máriapócsi ikonja, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején az összmagyarság nemzeti célkitűzései között is szerepelt a Bécsbe vitt kép hazahozatala.

Kurucrajongóként azért hadd tegyem hozzá, hogy van egy határozati javaslata Farkas Gergely képviselőtársamnak, amit itt már számtalan alkalommal leszavaztak, mégis idekívánkozik. A 2013-as év II. Rákóczi Ferenc és a Rákóczi-szabadságharc emlékévévé nyilvánításáról szól ez a javaslat, hogy a 310. évforduló kapcsán a szabadságharc kirobbanásának 310. évfordulóján nyilvánítsuk ezt emlékévnek. S ha már, akár csak figyelemelterelési célból a megszorításokról, de annyi ilyen szimbolikus kérdés teret kapott itt az Országgyűlésben mostanában, akkor azt gondolom, hogy egy ellenzéki javaslatot is befogadhatnának, ami igenis ideillik, ennek a képébe, hiszen a máriapócsi kegyszobor a kuruc idők rezisztenciájának egyik jelképe is volt, amikor is - amint itt már többször elhangzott - I. Lipót császár önhatalmúlag vitette el Pócsról az eredetijét.

A magyar nemzet pedig nem törődött bele abba, hogy egy ilyen felbecsülhetetlen értékű szakrális kincset elraboltak tőle, így a II. Rákóczi Ferenc által indított szabadságharc során Rákóczi száz pontban foglalta össze a nemzetünket ért jogtalanságokat, és az ősi szabadságjogok helyreállítására vonatkozó követelések mellett a sérelemlista 90. pontjában ott szerepelt a pócsi Madonna visszaszolgáltatására irányuló igény is.

A jelenlegi helyzetet szintén egy szabadságharcot megelőző, egy szabadságharc előtti állapotként látom. Így talán időszerű volna most egy modern sérelemlista megalkotása is Rákóczi nyomdokán, benne akár az IMF általi gyarmatosításunk a magyar föld eladásával vagy Izrael általi felvásárlásunkkal és hasonlókkal, akár a cionista bizniszszekta Hit Gyülekezetének történelmi egyházak közé való kormányzati beemelésével. Szóval párhuzamokat lehet vonni, és azt gondolom, töltekezni is kell a korábbiakból.

A határozati javaslat indokolása szerint nem csupán a görög katolikusság, hanem az egyetemes magyarság kérése vált valóra a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye megalapításával, majd a II. vatikáni zsinat döntése alapján a magyar nyelvű liturgia bevezetésével. Én azt gondolom, hogy ezt a képet egy kicsit árnyalnom szükséges.

A mai vita előtt beleolvastam egy volt püspök, Timkó Imrének a "Keleti kereszténység, keleti egyházak" című könyvébe e tekintetben. Tehát azt gondolom, hogy ez a kérdés is bizony alulról kezdeményeződött, amiket mi nagyon szeretünk, a magunkfajta mozgalmárok. Ennek az áttekintésére, hogy korábban bizony a Szentszék még tiltotta is, a magyar nyelvű liturgikus könyveket ki is vonta a használatból, végül engedjenek meg egy rövid történeti áttekintést, hogy hogyan jutottunk ide, beszédem zárásaként tehát.

1772-ben Bacsinszky András hajdúdorogi esperes lett a munkácsi görög katolikus püspök. Már dorogi plébános korában elősegítette a magyar nyelv liturgikus érvényesülését, ezért azt gondolom, illő, hogy itt elhangozzon a neve, ugyanis saját maga is fordított egyházi énekeket magyar nyelvre, és nagyobb ünnepeken énekeltette is azokat a híveivel. Amikor püspök lett, félhivatalosan ugyan, mégis támogatta a magyar nyelvű liturgikus kezdeményezéseket.

Bányai Antal esperesről pedig azt tudjuk, hogy 1769-től kezdve a szentmisét kivéve minden más istentiszteletet magyarul végzett, még a papi imákat is.

1840-től a magyarlakta községekben a görög katolikus papok közül már többen teljesen magyarul miséznek. Azonban az igény és a törvénnyel szembeni gyakorlat nem volt elegendő a teljes általánosításhoz. Mindazok, akik szerették volna használni vagy használták is a magyar nyelvet a liturgiában, bizonyos illegalitásban voltak, mert inkább elnézték és eltűrték neki, mint engedélyezhették azt az egyházi hatóságok tehát ebben az időben. A szükségesség és a tilalom ütközése inkább súlyosbította a lelkiismereti kérdést.

A hajdúdorogi végrehajtó bizottság kezdeményezésére 1896-ban a budapesti egyetemi templomban ünnepélyes görög szertartású liturgiát mutattak be magyar nyelven. Tehát 1896-ban.

A Vatikán jelentések alapján úgy informálódott, hogy a magyar nyelvű liturgia bemutatása politikai tüntetés jellegű volt. Azt gondolom, lehet, hogy jól informálódtak, de mindenesetre a magyar nyelv liturgikus használatának akkor már körülbelül egy évszázados hagyománya volt Kelet-Magyarországon.

A Szentszék elrendelte, hogy az egyházi szláv liturgikus nyelvet a magyarlakta vidékeken is vissza kell állítani, és a magyar nyelvű liturgikus könyveket ki kell vonni a használatból. Ezeket is meg kellett élje a görög katolikusság.

A magyar nyelv ügyéért küzdők belátták, nemzeti liturgikus nyelvünk ügyét a magyarul beszélő vidékeken minden fáradozásunk dacára sem vihetjük dűlőre, egészen addig, amíg el nem érjük a független magyar püspökség felállítását.

Erre már valóban kitért a határozat is, hogy a küzdelem lényeges, de korántsem végleges sikert ért el, amikor X. Szent Pius pápa 1912. június 8-án felállította a Hajdúdorogi Magyar Görög Katolikus Egyházmegyét. Az alapító bulla elrendelte - azt gondolom, ez még érdekes -, hogy az újonnan felállított egyházmegyében az istentisztelet nyelve az ógörög legyen, és mivel a bulla okkal feltételezte, hogy az egyházmegye papjai nem tudják az ógörög nyelvet, ezért három év türelmi időt engedélyez, amíg minden pap megtanulja azt. A magyar nyelv, amely addig használatos volt, azon túl tilalmazott lett. A liturgián kívül, mint azelőtt, azon túl is megengedték a nép nyelvének használatát könyörgésekben, szentbeszédekben, a nép tanításában.

Az 1920-as évek végén a Vatikán már nem tiltotta, de azért kifejezetten nem is engedélyezte a magyar nyelv liturgikus használatát.

Végül az 1962-65 közötti II. vatikáni zsinat óta fokozatosan minden nép nyelve liturgikus nyelv is, de ehhez tehát egy kemény folyamat vezetett el, amelyben bizony a görög katolikusoknak is komoly szerepük volt.

Végül hadd zárjam soraimat ismét II. János Pál pápával, aki tehát 1991. augusztus 18-án látogatott el nemzeti kegyhelyünkre. Ekkor, ennek emlékére díszes bronzkaput kapott a kegytemplom. A Szentatyát egyébként mélyen érintette ez a látogatás, a későbbiekben is így nyilatkozott az ottani élményeiről: "Ó, az a rengeteg nép, az a sok gyermek, az a fiatal egyház!" Egyházi források szerint egyébként még betegségének elhatalmasodása után is mindig felcsillant a szeme, ha meghallotta Máriapócs nevét.

Végül a korábban hosszabban idézett homíliából még egy rövid idézet. "Hányan és hányféle nyelven hirdették már az itt egymást váltó nemzedékek során Lukács evangéliumának boldogulását: boldog a méh, amely téged hordozott, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse."

Én azt gondolom, hogy a görög katolikus egyház már nagyon megérdemelte ezt, és ahogy említettem, hogy ha az izraelitákhoz képesti népesedési arányokhoz hasonlóan hússzoros lenne a befolyásuk Magyarországon, akkor talán nem kellett volna várni ezzel a napirendi ponttal, és talán nem ilyen késő esti, éjszakai órában, hanem tévéközvetítési időben mondhattuk volna el ország-világnak akár II. János Pál pápa gondolatait is felelevenítve.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu