SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazából nemzetgazdasági minisztériumi államtitkárként kicsit nehezen veszek részt ebben a vitában, mint végzett földrajzszakos már inkább.

Én azért hadd kérjek annyi toleranciát a grúz vagy georgiai nép számára, hogy egyrészt eldönthesse azt, hogy milyen néven szeretné magát illetni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Főleg azért, mert aki tudja, hogy alakult ki a magyar népnyelvben is a grúz szó, az pontosan tudja, hogy az orosz birodalom évszázados törekvései és az oroszok által ennek a térségnek adott név az, amit átvett egyébként több közép-európai ország is. Tehát mint némileg sorsközösségben lévő nemzet, azt gondolom, hogy némi toleranciával lehetünk a georgiai kérés kapcsán.

(17.40)

Egyébként ön idézte a Földrajzinév-bizottság korábbi döntését. Csak azt azért hozzátenném, hogy volt egy újabb beadvány a Földrajzinév-bizottsághoz. A georgiai fél folyamatos kérése alapján 2010. VI. 21-én egyébként ez a bizottság úgy döntött, hogy tudomásul veszi a Külügyminisztériumnak azon gyakorlatát, hogy Magyarország és Grúzia, illetve Georgia között a diplomáciai érintkezésekben a Georgia név használatos, tehát ilyenformán egyébként ez a most beterjesztett szöveg bírja a földrajzinév-használatért felelős bizottság támogatását is.

De visszatérve a tartalmi részére: szeretném kérni az Országgyűlést, az elnevezéstől függetlenül, hogy támogassák ezt a kétoldalú megállapodást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu