BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi nap folyamán megtárgyalta a számvevőszéki és költségvetési bizottság a napirenden lévő, korábban ugyan T/6132., majd új változatában a T/6163. számú törvényjavaslatot, amely a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítását javasolja a tisztelt Háznak.

Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Ekkora a törvényjavaslat, azaz két paragrafusból, helyesebben még egy hatályba léptető rendelkezésből, összesen tehát három paragrafusból áll. A törvényjavaslatnak az a szándéka, hogy az egészségügyi intézmények céljára szolgáló helyiséget mentesítse az adó alól. Ezenkívül pedig a 34. §-ban pedig azt taglalja, hogy mi az egészségügyi intézmény.

Dancsó József előterjesztő képviselőtársam és Kósa Lajos részletesen indokolták a törvényjavaslatot, ezért túl nagy vita nem bontakozott ki, bár az az igazság, hogy két ellenzéki képviselőtársam kérdéseket tett fel a törvényjavaslat kapcsán a pontos értelmezést illetően. Úgy gondoltuk, hogy ezt megemlítjük az általános vitára való alkalmasságnál, de a részletes vitában módosító indítvánnyal esetleg ki lehet egészíteni azokat a kérdéseket vagy feltételeket, amelyekről nem rendelkezik pontosan a törvényjavaslat.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a helyi adókról szóló C. törvényt módosítani javasoljuk a számvevőszéki és költségvetési bizottság részéről. Az általános vitára való alkalmasság tekintetében 19-en szavaztak igennel, 3 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett. A bizottság tehát általános vitára alkalmasnak tartja a törvényjavaslatot.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és várjuk a javaslataikat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu