DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, azzal együtt, hogy igazából politikai tűzoltásnak indult ez az egész vizsgálóbizottsági munka, ehhez képest egész normális eredményeket hozott. Nem új keletű, hogy amikor a Fidesz-kormány nem tud megoldani egy problémát, akkor ahelyett, hogy az agyát használná vagy esetleg konzultálna okosabb emberekkel, akkor elkezd visszafelé mutogatni, és próbálja a közvélemény felé a felelősséget másra hárítani.

A határozati javaslat olvasása során azért kiderült, hogy eléggé összetett ez a kérdés, nagyon sokakat érint negatívan ahhoz, hogy mindenki egyetértsen abban, hogy segítségre szorulnak a devizahitelesek. De azt hiszem, az is ténykérdés, hogy egy világgazdasági válságot sikerült megfordítani az előző kormányzatnak, növekedési pályára állítani Magyarországot, és azt követően, a kormányváltás óta veszítette el sajnos a nemzeti fizetőeszköz az értékének a harmadát a svájci frankkal szemben, és 20-25 százalékát veszítette el az értékének az euróval szemben. Tehát az a kormányzati politika, amely nem volt különösebben érzékeny a nemzeti fizetőeszköz árfolyamára, sajnos igenis felelős abban, hogy a devizahitelesek ilyen nehéz helyzetbe kerültek.

Ugyanakkor a javaslati rész teljesen előremutató a tekintetben, hogy nagyobb óvatosságra, nagyobb tudatosságra van szükség mindenki részéről ilyen hitelfelvételnél is.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu