DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves képviselőtársam, ott, a vehemens oldalon, a kormánytöbbség részéről, való igaz, hogy 2001-ben születtek meg azok a jogi alapok, amelyeknek a módosítását lehet, hogy fel lehet róni az azt követő kormányoknak, de - ön még nem volt akkor képviselő - önök alkották meg. Ezért legalább egy kicsi önkritikával lehetnének most ezen a meghitt esti órán.

A másik, hogy ha csak az egyik részét nézi az összefüggéseknek, akkor legalább arra tessék visszaemlékezni, hogy milyen javaslatokat tettünk, és hogy önök most azt valósítják meg. 2011. augusztus 14-én tettem közzé azt a hatpontos javaslatot, amiből önök négy és felet már megcsináltak. Legyenek erre büszkék! Hallgattak az okos szóra, hallgattak a jó szóra. (Kontur Pál: Marhára okos vagy!) Tessék megnézni a dokumentumokat! Nem szégyen az okosabbtól tanulni, és az sem szégyen, ha valaki a másik hibájából tanul.

Legalább tanuljanak a mi hibáinkból, mi tanulunk az önök hibáiból. Ezeket a hibákat mi már nem fogjuk újra elkövetni. Mi vigyázni fogunk a forint árfolyamára, és vigyázni fogunk arra, hogy ha mondjuk, adócsökkentést ígér valaki a választási kampányban, annak ne keresetcsökkenés legyen a vége, mondjuk, hárommillió embernél. Tetszik figyelni rám? Hárommillió embernek csökkentették a keresetét az önök adórendszere révén! Persze, hogy nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket, mert nincs miből, tehát leesett a kereseti oldal.

Azt pedig ismételten mondom, hogy fogadják el a javaslatainkat, mint eddig, és akkor kicsit talán tudnak javítani a helyzeten.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu