DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretném igénybe venni ezt a 15 percet. Ez a törvénymódosító javaslat is mindenképpen rávilágít arra, hogy milyen óriási alulfinanszírozás van az egészségügyben. Észrevette a kormányzat, hogy ha már legalább nem ad forrást az egészségügynek, akkor legalább ne vegyen el tőle. Gyenes képviselőtársam nagyon jól rámutatott arra a nonszensz és abszurd helyzetre, hogy a háziorvosoknak és egyébként mondom, a gyógyszertáraknak is iparűzési adót kelljen fizetniük. Tehát itt külön kiemelném azt, hogy a patikák az iparűzési adó jellegéből következően igen magas iparűzési adót fizetnek, és még emellett ráadásul építményadót is kell hogy fizessenek, amihez még hozzátenném azt, hogy egy gyógyszertárnak meghatározott területtel kell rendelkeznie ahhoz, hogy egyáltalán működhessen. Tehát nem arról van szó, hogy valaki 20 négyzetméteren működtet egy gyógyszertárat, hanem annak a törvény szerint minimum 80 négyzetméternek kell lennie, de egy normális színvonalú ellátáshoz még ez is kevés.

Nagy örömmel vettem a módosító javaslatok közül azt, hogy gyakorlatilag a Fidesz, az MSZP és a Jobbik is teljes mértékben egyetért azzal, hogy a gyógyszertárakat valamilyen módon, nem valamilyen módon, hanem mindenképpen mentesíteni kell legalább az építményadótól, hiszen a kormány is elismerte azt, hogy a gyógyszertárak nehéz helyzetben vannak, amikor 2,7 milliárdot irányzott elő a gyógyszertárak úgymond megsegítésére, ami pedig nem tudom, mennyire lesz elég.

A bizottsági ülésen felmerült az, hogy mennyire szakszerű ez az egészségügyi intézmény megfogalmazás, de bízom abban, hogy egy közös konszenzus alapján - tehát mindenki hozzáadja a magáét - valóban egy olyan megfogalmazás lesz az egészségügyi intézményekre vonatkozóan, amelyet szerintem minden törvényben ugyanúgy értelmezünk.

(16.40)

Tehát ne úgy legyen, hogy e törvény alkalmazásában mi az egészségügyi intézmény, hanem minden törvény alkalmazására vonatkozzon az, hogy mi az, hogy egészségügyi intézmény.

Itt szó volt arról, hogy a szociális ellátásban részt vevő intézmények is mentesüljenek. Valóban, úgy gondolom, hogy nem egy nagy összeg az, amitől elesnének az önkormányzatok ezen helyi adó vonatkozásában, de legalább jelzésértéke lenne arra vonatkozólag, hogy a kormányzat igenis támogatja ezeket az intézményeket, vagy ha nem is támogatja, legalább nem feji meg őket - már bocsánat a kifejezésért.

Természetesen támogatjuk ezt a törvénymódosító javaslatot, és igyekszünk hozzátenni a magunkét, hogy minél jobb legyen. De még egyszer mondom, maga ez a javaslat is rávilágít arra, hogy ezen szabályozás körül nincs még minden rendben.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu