DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottsága 2011 szeptembere és 2012 januárja között végezte a munkáját, majd a jelentését benyújtotta a főbizottságnak, amely ezt az Országgyűlés elé terjesztette J/5881. számon.

Frakciónk álláspontja szerint az albizottság a számára biztosított keretek között alapos jelentést terjesztett a főbizottság útján az Országgyűlés elé. A jelentés tartalmazza a tények kronológiáját, az albizottság működésének és az ott elhangzott tartalmi kérdések összefoglalóját, az egyéni kockázatkezelést nehezítő, torzító körülményeket, a kialakult helyzet magyar szereplőinek viselkedését és ezek minősítését, valamint a bizottság javaslatait.

A tények kronológiájának ismertetéséből az alábbiakat emelem ki. A magyarországi lakossági devizahitel állománya a bekövetkezett válság közepette 2008. december 31-én 6552 milliárd forint volt, amely az összes lakossági hitel 68,5 százalékát tette ki. Ugyanezen idő alatt az összes hitelből közel azonos mértékű volt a háztartások fogyasztási és egyéb hiteleinek aránya a lakáscélú hitelekkel. Ami még talán ennél is meglepőbb, hogy a devizában fennálló adósságon belül a fogyasztási és egyéb hitelek részaránya 2008 végén magasabb volt, mint a lakáshitelek részaránya. Makrogazdasági szempontból az a kezelendő probléma, hogy a lakossági devizahitel-állomány a GDP-nek megközelítőleg 24 százalékát teszi ki.

Az ügyfelek csak kamatoldali gondolkodását és a hitelválasztás tényét nem is lehetne kifogásolható magatartásnak felróni akkor, ha a lakosság kellőképpen tájékozott lett volna az árfolyamkockázatok lehetséges nagyságáról, illetve azt is kalkulálhatta volna, hogy az esetleges árfolyammozgás valamennyi terhét a bankok áthárítják a hitelfelvevőkre. A jelentés megállapítja, hogy a magyar lakosság az 1990-es rendszerváltás előtt alapvetően nem volt rákényszerítve a piacgazdasági instrumentumok megismerésére, sőt egyes esetekben az kifejezetten kizárt volt. Ebből következően tehát szükséges lett volna olyan mélységű lakossági tájékoztatás, amelyből kiderül részben az, hogy milyen nagyok és esetlegesek a devizahitel kockázatai, és azt sem ártott volna a lakosság tudomására hozni, hogy ezeket a kockázatokat a bankok a kialakított rendben teljes egészében a hitelfelvevőkre hárították át.

Ténykérdés, hogy voltak lépések az árfolyam- és kamatkockázatok feltárása terén, így tájékoztatások, figyelemfelhívások, nyilatkozatok, de ezek döntően egy olyan alapismeretekkel kevéssé rendelkező réteget kíséreltek meg tájékoztatni, akik az egyenkénti figyelmeztetéseket képtelenek voltak helyesen értelmezni. Így a kockázatfeltárások csak formálisak voltak, és nem jelentettek mást, mint az előírások formális teljesítését. Nem történtek lépések a devizahitelezés korlátozása érdekében azért, hogy a bankok a kockázatokat ténylegesen feltárják, ennek a feladatuknak ne csak formálisan tegyenek eleget, és nem történtek annak érdekében sem lépések, hogy a bank és a lakosság az árfolyamkockázatot megossza. Látható, hogy míg a forinthitelnél az ügyfelet csak a kamatkockázat terheli, addig a devizahitelezés esetén a kamatkockázaton felül az árfolyamkockázatot is a hitelfelvevő viseli. Ezt az árfolyamkockázatot a bankok ismerték, tisztában voltak vele, de álláspontom szerint nem törődtek vele, mert a kockázatok nem őket terhelték.

Egy történettel szeretném illusztrálni, hogyan történt az euróban történő hitelezés 2009 nyarán Budapesten. Egy jogász és közgazdász házaspárnak 6 millió forintra volt szüksége, ezért egyikük egy napos nyári délelőtt Pesterzsébet főutcáján sétálva hat bankfiókba betérve megkérdezte, hogy milyen feltételekkel kaphatnának hitelt. Elmondta mindenhol, hogy kettőjüknek összesen 600-700 ezer forint közötti bruttó jövedelmük van, van egy üresen álló lakásuk, amit jelzálognak fel tudnak ajánlani. A lakás értéke megközelítőleg kétszerese a felvenni kívánt hitelnek. Ezt a lakást bérbe kívánják adni, és a bérleti díjból minden gond nélkül tudják fizetni a törlesztőrészleteket. Mindegyik bankfiókban elmondták, hogy milyen kedvező kamatozással tudnak euróhitelt folyósítani, és a forinthitelkamatok milyen magasak. Történetünk szereplője szinte minden bankfiókban kapott szép prospektusokat, vastagabbnál vastagabb hitelkérelmi csomagokat. A házaspár otthon egy hétvégén a szebbnél szebb prospektusokat, bonyolultabbnál bonyolultabb nyilatkozatokat, valamint kérelmeket áttanulmányozta, majd számoltak, végül döntöttek, hogy melyik banknál nyújtanak be hitelkérelmet.

(17.50)

Nevezzük ezt a bankot E. Banknak. A kérelmek kitöltésével, igazolások beszerzésével, a kérelem leadásával viszonylag gyorsan megvoltak, megtörtént az értékbecslés is. Két hét múlva hívta őket az E. Bank alkalmazottja, és azt a tájékoztatást adta, hogy a hitelkérelmüket pozitívan bírálták el, és javaslatot tett a szerződéskötés napjára. Azt javasolta a banktisztviselő, hogy két nap múlva 8 óra és 8 óra 45 között történjen a szerződés kötése, 9 órára menjenek a közjegyzőhöz, majd ha a hitelfelvevők leadták a zálogszerződést a földhivatalnál, és ezt igazolják, másnap megkaphatják a kölcsön összegét.

A történetünk szereplői az iménti menetrendet elfogadták, de azt kérték a bank tisztségviselőjétől, hogy részükre küldje meg a szerződéstervezetet. A bank tisztségviselője ígéretet tett arra, hogy elektronikus levélben két-három óra múlva küldi a tervezetet. Ez az ígéret többszöri telefonálás ellenére is ígéret maradt.

A házaspár a megbeszélt időpontban ennek ellenére megjelent az E. Bank pesterzsébeti fiókjában, ahol várta őket az ügyintéző banki alkalmazott, és átadta részükre a bank által szabályszerűen aláírt szerződést. Kérték tőlük, hogy gyorsan olvassák el és írják alá a szerződést, mert 9 órára a közjegyzőnél kell lenni. A hitelfelvevők nekiláttak a szerződés átolvasásának, és az alábbiakra lettek figyelmesek a bank által előírt szerződéstervezetben, például, hogy a banki reklámok, a bank alkalmazottainak szóbeli tájékoztatása nem befolyásolta őket a szerződés megkötésében, a kamatfeltételek az ügyfelek szempontjából kedvezőtlenebbek a tájékoztatóban foglaltaknál, a zálogként felajánlott ingatlant csak a bank hozzájárulásával adhatták volna bérbe a hitelfelvevők. Történetünk szereplői az iménti kifogásokat elmondták a bank ügyintézőjének, majd ennek eredménytelensége után a bank helyi vezetőjének, aki szintén nem volt hajlandó a szerződésen változtatni. Erre a hitelfelvevő házaspár közölte a bank helyi vezetőjével, hogy így nem írják alá a szerződést, aki erre döbbenten annyit mondott: már több mint húsz éve bankban dolgozom, de ilyet még nem láttam, hogy valaki nem írja alá az előkészített és a bank által már aláírt szerződést.

Alapos okom van feltételezni, hogy sok család saját kényszerítő körülményeinek ismeretében az adott szituációban aláírta a szerződést. E kis történet végére csak azt mondhatom, amit címként is adhattam volna: banki magatartás, Magyarország, 2009.

Az albizottság működésének és az ott elhangzott tartalmi kérdéseknek az összefoglalójából kiemelem: cél volt tisztázni, hogy kit milyen felelősség terhel, esetlegesen kit terhel büntetőjogi, polgári jogi, munkajogi, illetve politikai felelősség, az akkori pénzügyminisztériumi vezetés, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és más döntési pozícióban lévő személyek mit tettek, vagy mi az, amit elmulasztottak tenni annak érdekében, hogy megvédjék az embereket. Az albizottság munkája során az elnöki áttekintésen túl jelentős számú háttéranyag befogadását eszközölte, amelyeket alapvetően a meghallgatásra meghívott volt vezető funkcionáriusok bocsátottak az albizottság rendelkezésére, abból az okból, hogy a személyes megjelenésük kapcsán kifejtendő álláspontjukat dokumentumokkal is alátámasszák.

Az albizottság munkája során a legérdekesebb az volt, hogy a meghallgatott személyek hogyan értékelik ma a hivatali idejük alatti tevékenységüket, felelősnek érzik-e magukat a kialakult helyzetért.

László Csaba volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, nem lehetett számítani arra, hogy a lakosság és a bankok ilyen szinten egymásra találnak a devizahitelezésben. Erre modellek sem készültek, a helyzet kialakulásáért nem érezte magát felelősnek.

Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter leszögezte, hogy a PSZÁF, az MNB és a pénzügyminiszter, illetve a Pénzügyminisztérium több nyilatkozatban igyekezett a közvélemény figyelmét felhívni a devizahitelezés kockázataira.

Erdei Tamásnak, a Bankszövetség korábbi elnökének jeleztem, hogy jó néhány évig koptatni kell a jogi egyetem padjait ahhoz, hogy a banki szerződéseket valaki értelmezni tudja, és kérdeztem, nem érezte-e ezt problémának. Válaszként a volt elnök azt adta, aki nem rendelkezik jogi ismeretekkel, fordulhat ügyvédhez, ezért nem érzi jelentősnek az általam felvetett problémát. A választ értékelve elmondom, sajnos kevesen kértek, kérnek tanácsot banki szerződéssel kapcsolatban ügyvédtől, mert ha kértek volna, és az ügyvédi tanácsot megfogadják, valószínűleg nem alakul ki az albizottság létrehozására okot adó körülmény.

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a tájékoztatójában elmondta, hogy ő két hibát egyértelműen elkövetett: nem gondolt arra, hogy az árfolyam-ingadozások ilyen nagy mértékűek lesznek, és azt sem gondolta, hogy a svájcifrank-hitelezés nemcsak szakmai probléma, hanem mára társadalmi és politikai problémát is jelent.

Összegzésként elmondható, hogy a 2010. év májusától a kormányzat és az őt támogató parlamenti többség rengeteget tett a lakossági devizaeladósodás következményeinek megszüntetése, enyhítése érdekében, de teendő még akad bőven ezen a területen. Az előttünk fekvő jelentés kellő részletességgel feltárja a devizaeladósodás problémáját és okait, szól a felelősökről, míg a H/6088. számú határozati javaslat kötelezést tartalmaz a kormány, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke vonatkozásában, és a kötelezés alapján végzett tevékenységről beszámolási kötelezettséget ír elő részükre a határozati javaslat.

A fentiek alapján kérem a képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a határozati javaslat elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu