KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem nem Bödecs Barna képviselőtársam késztetett felszólalásra, hanem azok a kifejezések, hogy hatékonyság, hatékony, egész nap ezt hallottuk. És a harmadik fejezetnél, az együttműködési kötelezettség szabályozásánál is szerepel ez a kifejezés, amely előírja, hogy a közforgalmú személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltatók, valamint a személyszállítási szolgáltatási tevékenység üzemeltetői kötelesek a személyszállítási szolgáltatási tevékenységek hatékony ellátása érdekében egymással együttműködni. Ezért kérdezem az államtitkár urat, hogy a hatékonyság alatt mit kell érteni: a vállalat profitját, vagy az utasok érdekeit?
Hiszen volt olyan vasúti vezető a MÁV-nál, akit kifejezetten zavartak az utasok, hiszen nélkülük is lehetett közlekedni a vonatoknak, és ennek ellenére megkapta a prémiumát. Kérdezem, hogy mi történik, ha mégsem működnek együtt. Hiszen ennek a törvénytervezetnek az egyik legalapvetőbb hibája, illetve hiányossága az, hogy szankciókat nem alkalmaz, szankció nélküli kerettörvény, márpedig félő, hogy enélkül az előírások nem lesznek elég hatékonyak és betarthatóak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés