CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szilágyi képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni, aki budapesti és felcsúti látványberuházásokról beszélt. Azt mondta, bár egyetértenek a társaságiadó-kedvezmény utánpótlásra fordítható részével, de ne jöjjünk mi itt a létesítményberuházásokkal, hiszen ezek mind csak kifelé szóló kirakatberuházások, és nem segítik az utánpótlást.
Tisztelt Képviselő Úr! Pécsett nem lehetne ma egy normális, XXI. századi sportközpontot építeni, ha nem lenne ez a lehetőség. Pécs városa úgy fog a társaságiadó-kedvezménnyel több mint 5 milliárd forint beruházáshoz jutni, és természetesen melléteszi a saját önerejét is, hogy korábban semmilyen lehetőség nem volt a létesítményfejlesztésre. Arról a városról beszélünk, amely sokáig, mondjuk, a mai napig is a kosárlabda egyik fellegvára, de pont azért nem tud a kosárlabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lenni, annak ellenére, hogy Magyarországon az egyik legtöbb kosárlabda-szurkoló Pécs városában van, mert nincs meg a rendes létesítményadottság, hiszen egy olyan sportcsarnokkal rendelkezünk a '70-es évek óta, ahol bizonyos részekre azért nem tudjuk eladni a jegyeket, mert nem lehet látni a küzdőtér 25 százalékát.
Azt mondtam, hogy komplexumot fogunk építeni. Egy uszoda is majd felépítésre kerül egy olyan városban, ahol négyévente 3-4 olimpikont és ugyanennyi paralimpikont nevelünk ki, 25, illetve 50 méteres medencében, vagy olyan 50 méteres medencében, amelynek egyébként már kétszer behullott (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a teteje. Nem lenne ennek az utánpótlásképző központnak új létesítménye, ha nem lenne most ez a lehetőség.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés