DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön is említette, az egészségügyért felelős államtitkárság 2012 januárjában tárgyalásokat kezdett az egészségügyi szolgáltató intézmények beszállítóival abból a célból, hogy egyrészt az intézmények adósságállományát csökkentse, lehetőség szerint felszámolja, másrészt pedig hosszú távú megoldást találjon az adósság újbóli felhalmozódásának elkerülésére. Az alapprobléma ugyanis a tetemes adósság, amely a korábbi évekből halmozódott fel. Ezt nem lehet egyik napról a másikra feloldani. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági helyzetben az intézmények egy részének erre nincs is módja és lehetősége, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az egészségügyi intézményrendszerben jelenleg zajlik egy szerkezeti átalakítás, tehát ezt az egész problémát rendszerszerűen célszerű kezelni.

Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az adósság év végéig részletekben történő kifizetésének javaslatát, illetve a kamatok elengedésének lehetőségét egyes beszállítók vetették fel, tehát ez nem az államtitkárságtól érkező javaslat, amire egyébként az államtitkárság reagált.

A másik kérdés, amit említett, a közbeszerzéseken kívül eső szállításokra vonatkozó 150 napos fizetési határidő, valóban az államtitkárság által tett javaslat, ez egy felmérésre épül, arra a felmérésre, amit a beszállítóknál és az intézményeknél végzett az egészségügyi államtitkárság. Eszerint a szerződés szerinti és a tényleges kifizetések teljesítésének átlagos időtartama jóval meghaladja ezt a 150 napot. A 150 nap egy kedvező ajánlatnak minősül ebben a tekintetben.

Amint a tisztelt képviselő úr is látja, az egészségügyi államtitkárság által kiküldött levél, amelyre ön is hivatkozik, nem egy diktátum, hanem egy írásbeli tárgyalási pont és egy tárgyalásnak egy köztes állomása. Ennek a főbb elemeit fogja át.

Amit említett, a lánctartozást, ez valóban a magyar gazdaság egyik nagyon súlyos problémája. Nem véletlen, hogy a kormányzat több lépéssel próbált ezen segíteni. Eddig is tett jó néhány lépést, és további lépéseket is tervez. Néhányat említve csupán, maga a Széchenyi-kártya - és most már agrár Széchenyi-kártyáról is beszélhetünk - egyszerűsíti és gyorsítja a vállalkozások hitelhez jutását, ami természetesen segíti a lánctartozások felszámolását. A kormány átalakította a kereskedelmi beszállítói hálózatokba való bekerülés rendszerét. Ma könnyebb tartósan több lánchoz tartozni, ezzel pedig a beszállítók alkuereje is nő, ami nyilvánvalóan a kifizetések meggyorsítását hozza magával.

Hadd hivatkozzak arra az új jogszabályra is, hogy az alvállalkozó követelése nem tartozik a csődvagyonba, ez nagyon fontos lépés, azokat a hitelezők előtt kell kifizetni, ami tehát a kifizetetlenül maradt vállalati tartozások arányát csökkenti. Természetesen további lépésekre is szükség van, a kormány ilyen lépéseken dolgozik. Említenék néhányat: a bankgarancia fejlesztése a jogbiztonság érdekében, a jogszerűtlenül ki nem fizetett vállalkozói számlák áfa-rendszerben való kezelése, a kivitelezői nyilvántartás továbbfejlesztése.

Ami pedig a vállalkozásfejlesztés egészét illeti, hadd utaljak arra a nagyon fontos lépésre, a társasági adó csökkentésére, a kis- és középvállalkozások számára 19-ről 10 százalékra, az uniós források átcsoportosítása a vállalkozás fejlesztésére - tudom, itt van még teendő -, sokkal gyorsabban kell eljuttatni ezeket a forrásokat a vállalkozásokhoz, és nagyon fontos lépés a Magyar Fejlesztési Bank feltőkésítése is, amely szintén forrásokkal segítheti a vállalkozásokat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu