DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 8-as számú fő közlekedési út szerepével, értékelésével kapcsolatos véleményével teljes mértékben egyetértünk, éppen ezért a kormány a 8-as számú főút fejlesztését kiemelt célnak tekinti. Annak kétszer kétsávossá bővítését és a Várpalotát elkerülő szakasz megépítését az új Széchenyi-terv is tartalmazza. A Székesfehérvár-Ajka közötti beruházás a fejlesztési program első ütemében szerepel. Az előkészítési munkálatok mielőbbi befejezéséhez a forrás minden tervezési feladatra biztosítva van, és az uniós forrású támogatási szerződések is rendelkezésre állnak.
A Várpalota és Veszprém közötti 8-as számú főút fejlesztése több projektelemből áll. A kétszer két sávval, fizikai elválasztással megvalósuló szakaszt a burkolatmegerősítés mellett a rajta tervezett, külön címben megvalósuló csomópontok teszik korszerűbbé és biztonságosabbá. A 8-as és 72-es számú főutak csomópontjában már megvalósult az új, teljes értékű, külön szintű csomópont. Külön szintű csomópont lesz Hajmáskérnél és Öskünél is. Hajmáskér és a litéri csomópont közötti kivitelezési feladatokra a kivitelezői pályázat elkészítése megkezdődött, az építés kezdete 2013 elejére várható. A veszprémi körgyűrűt érintően a Budapesti úti csomópontot átalakítjuk, külön szintűvé fejlesztjük az almádi, füredi, tapolcai és csatári csomópontokat. A projekt része a veszprémi körgyűrű kétszer két sávra bővítése is, az építési munka 2014-ig várhatóan lezajlik.
A várpalotai 8 kilométeres kétszer kétsávos elkerülő szakasz kivitelezése a 2013-2014 időszakban valósulhat meg, és ekkor történik meg a Veszprém-Ajka közötti szakasz előkészítő munkálata is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az M8-as autóút Körmend-országhatár közötti szakasza pedig az ausztriai csatlakozás érdekében várhatóan 2016-ig valósul meg.
Köszönöm a türelmét, elnök úr, egyben kellett elmondanom. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés