DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én csak egy percben szeretném röviden összefoglalni az álláspontomat, ráerősítve Z. Kárpát Dániel üzenetére.

Egyrészt azért jó, ha tudomásul veszik Szűcs Erika és társai, akik mindig itt ülnek nagy számban, hogy ők a felelősek jelentős mértékben azért a hihetetlen adósrabszolgaságért, amelynek a megoldása érdekében most mintegy rabszolga-felszabadítók jelentkeznek. Nevetséges, komolytalan és szégyenteljes, asszonyom, hogy ön egy ilyen ügyben úgy tesz, mint hogyha nem történt volna semmi az önök részéről!

Másrészt pedig: miért kell a bankoknál profitot hagyni? Tehát a dolognak az a lényege, hogy a forintosítási javaslatunkban, amely valóban benne szerepel a ma egyébként nem eredeti formájában megszavazott 6068-as országgyűlési határozati javaslatnak, a forintosítás eredetileg benne lett volna. És ha ezt így megcsináltuk volna, még így is egy 15-20 százalékos profit maradt volna a bankoknál. Tehát miért kell ilyen hatalmas profitszeletet biztosítani a bankoknak? Ezért mondjuk azt, hogy ezzel szemben a forintosítás a végső megoldás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), emeljük fel a fejünket, és végre most már zavarjuk el a (Az elnök újból csenget.) rabszolgatartókat!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu