DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Kedves Képviselő Úr! A múlt év november 15-én megjelent két kormányrendelet, a 235/2011. és a 2036/2011. kormányrendelet, amely a nemzeti környezettechnológiai innovációs stratégia elemeit tartalmazza. Ahogy ön is szólt, a stratégiának egy célja van, hogy a legnehezebb gazdasági helyzetben is, hiszen a világban egyfajta gazdasági válságot élünk meg manapság, mégiscsak a környezetvédelem ügye összekapcsolódjon a munkahelyteremtéssel, az erőforrások hatékony, hasznos védelmével és felhasználásával, és ez eredményezze a gazdaság versenyképességének megerősödését. Ilyenformán nemcsak környezetvédelmi háttériparról beszélünk, hanem zöldgazdaságról is. Tehát a gazdaság minden egyes területén az innovációs stratégia azokat a megoldásokat keresi, amelyek hatékonyabbá teszik az adott ágazatot, alágazatot és ilyenformán gazdasági előnyöket is jelentenek.
Az ön kérdéseire a következő választ tudom adni. Először is, ezeknek a stratégiáknak a megjelenése, illetve a hasznosulása nagyon nehezen mérhető. Igazából a terveink szerint arra törekednénk, hogy a környezetvédelmi iparban foglalkoztatottak száma növekedjen az elkövetkezendő időszakban 2020-ig. Tehát eredményt akkor tudunk felmutatni, ha növekszik az ott alkalmazottak létszáma, vagy - mondok egy másik példát - ha a környezetvédelmi ipar értékesítéséből származó exportbevételek növekednének, ez lesz majd egyfajta mutatója, hogy jól tettük-e ezen stratégia kialakítását, valamint aprópénzre tudtuk-e ezt váltani.
Ilyenformán roppantul fontosak azok a programoperátorok, amelyek a stratégia mentén pályázatok révén lehetővé teszik különböző vállalkozások számára a stratégia megvalósítását, jelen pillanatban pedig a forrást a norvég alap és az Európai Unió idevonatkozó pénzügyi alapjai adják.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés