DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Ferencnek mondom, nagyon picit félreértett, én nem rossz szándékkal mondtam ezt, és nyilván elismerem a körmendi kosárlabdázás hagyományait, én mindössze arra utaltam, hogy akkor, amikor egy már jó infrastruktúrájú labdarúgó-akadémia ilyen többmilliárdos volumenű támogatást kap, akkor egyébként az ország más régióiban még nincsen kiépülve egészen alapvető szinten sem az infrastruktúra. Ennek nagyon sok oka van, nyilván általában a hátrányosabb helyzetű térségekben alakult ez így. Én azt hiszem, hogy idén oda kell figyelni arra, hogy ezekre a területekre több jusson - gondolok itt Északkelet-Magyarországra, Kelet-Magyarország egyes részeire -, természetesen törekedve arra, hogy nagyjából azért jusson mindenhova. Ez az egyik része a dolognak.
(18.50)
A másik pedig az, hogy természetesen - még egyszer mondom - ha a költségvetési helyzettől egy picit függetlenítjük magunkat, akkor ez egy jó ügy, és örömteli, hogy támogatta a bizottság ezt az ügyet. Mindig el szoktam mondani, ezért most is leteszem az asztalra, hogy az ilyen típusú társaságiadó-kedvezményekkel való támogatás, közvetett dotáció lehetőségét azért már az előző kormány idején is láthattuk, például a filmművészet tekintetében volt ilyen lehetőség. Tehát azt hiszem, hogy nem bűn és nem hiba, ha egy-egy ügyet más szakterületre is ilyen módon átültetünk.
Még egyszer: a három pont támogatható, a tanulságok azonban tanulságok, és ezeket a többmilliárdos támogatásokat sportszakmai berkeken belül is túlzónak találták. Sok cikket olvashattunk erről az interneten, szaklapokban, szerintem érdemes végiggondolni, hogy a 2012. év tekintetében ez egy kicsit máshogyan legyen.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés