MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalássorozatomban arra teszek kísérletet, hogy a mezőgazdaság, tágabb értelemben véve pedig az egész magyar vidék életében fontos szerepet betöltő személyeket mutassak be, illetve állítsak emléket munkásságuknak itt a nemzet templomában is. Ezt nemcsak azért tartom fontosnak, mert ma a magyar vidék jelenleg önhibáján kívül, de kivéreztetett állapotban vívja haláltusáját, de azért is, mert a sorozatban bemutatott személyek korukat megelőző szakmai munkájukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek, illetve a Jobbik vidéki gazdaságfejlesztő programját is áthatják a vidéki lét és a föld szeretetét hangsúlyozó gondolatok.
Ma Fleischmann Rudolf életét szeretném röviden bemutatni, tényleg csak nagyon röviden, hiszen munkássága annyira szerteágazó, hogy ez az ötperces időkeretbe nem fog beleférni.
1879-ben született a Csehország nyugati részén található Éger városában. A hazai korszerű növénynemesítés megalapozója, számos új növénynemesítési módszert elsőként alkalmazott hazánkban, valamint a nagyvilágban is. Bécsben töltötte gyermekkorának első éveit, ide járt gimnáziumba is, majd pedig Alsó-Ausztriában lévő intézetben folytatta tanulmányait, ahol kertész és szőlész oklevelet kapott.
1906-ban kezdődött meg növénynemesítő munkásságának első időszaka, ekkor nevezték ki az Újvidéktől délre fekvő, több ezer hektáros uradalmi birtok intézőjének. Később egyéves továbbképzésre is elküldték a loosdorfi nemesítőtelepre, ahonnan komoly szakmai tapasztalatokkal tért vissza, és folytatta a nemesítést. Az uradalomban már az általa nemesített vetőmagot ültették, sőt, a gazdaság a vetőmag értékesítésével jövedelemre is szert tett. A következő gazdasági évben már olyan fajtákkal is előállhatott, amelyek felülmúlták a többi fajta tulajdonságait - itt jellemzően a kezdeti években a kukoricáról beszélünk -, és így hamar országos hírnévre is szert tett. Eredményes munkájáért az I. országos kukoricakiállításon aranyéremmel tüntették ki, és ennek hatására a gazdaság még nagyobb mértékben tudta támogatni a kutatásait.
A kukoricán kívül növelte a búza és a rozs terméshozamát és minőségét is. Már ifjúkorában a legjobb nemesítők közé került. Az Országos Gazdasági Egyesület 1913-ban önálló növénynemesítő bizottságot létesített, amely azonnal a tagjává választotta.
(20.50)
A szikes talajon is jó termést adó sziki búza részesült például állami elismerésben, majd törzskönyvezett fajta lett, de ez számtalan fajtáról is elmondható, amit ő nemesített. Mintegy húsz esztendeig tartozott a legjobb hazai búzafajták közé egyébként az előbb említett sziki búza. De foglalkozott például a rozzsal is, itt is több fajtával, és ezeknek a termésátlaga szintén felülmúlta az addig ismert fajtákét. De a nevéhez fűződik például az "F" típusú zab nemesítése is, amely az Alföld, valamint az ország északkeleti, kedvezőtlen adottságú dombvidékein is jó termést adott.
Legszívesebben egyébként a kukorica nemesítésével foglalkozott. Ifjúkorától egészen a haláláig végigkísérte ez a növény a nemesítési munkáját. Az 1930-as években kortársait megelőzően elsőként foglalkozott a növény beltenyésztéses heterózisos nemesítésével, amelynek nagyüzemi feltételei hazánkban csak az ötvenes években alakulhattak ki. Itthon ő vezette be a családfán alapuló szelekciót, és ezzel összefüggésben folyamatosan vezette a kukoricatörzsek családfáját is.
Elsőként vizsgálta a növény morfológiai bélyegeit, a termőképesség és a rostminőség közötti összefüggéseket, de foglalkozott a kenderrel, a lennel; és sokoldalúságát tovább bizonyítja, hogy körülbelül húsz termesztett növényünkkel, néhány példát említenék: a lucerna, a baltacim, a bükköny, a tarajos búzafű, az angolperje, a réti ecsetpázsit, a réti perje, a réti csenkesz és a moha nemesítésével is. Mintegy öt évtizedes munkássága alatt tapasztalatairól több mint 300 közleményt adott ki, számos tudományos elismerést kapott, és a bécsi mezőgazdasági főiskola tiszteletbeli doktorává is avatta.
A szerénységéről közismert, sokoldalú tudós élete utolsó pillanatáig bámulatos szorgalommal, akaraterővel dolgozott. Soha nem szakadt el a természettől, a termeléstől, szoros kapcsolatot tartott a növénynemesítő és termesztő kortársaival, figyelte a kistermelők tapasztalatait is. Maga mondta: "Legnagyobb öröm, igazi kitüntetés számomra az, ha jönnek a dolgozó parasztok, és boldogan újságolva megköszönik fajtáimmal elért eredményeiket."
Halálos ágyán, látását elveszítve, megbénulva is csak mosolygott, 1950. november 14-én hunyt el. Fleischmann Rudolf a magyar növénynemesítés kiemelkedő egyénisége, aki életében mindenkit tisztelt és önzetlenül szeretett, és aki oly sok pályatársának nagyszerű tanítója, példaképe volt. Legyen számunkra is példa munkássága és embersége!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés