PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy ön is tudja, a Magyarország keleti-nyugati része közötti gépjárműforgalom jelentős része a transzeurópai közlekedési hálózat legfontosabb folyosóján, a 8-as számú főforgalmi úton bonyolódik. A 8-as főút egyaránt fontos innovációs és gazdasági tengely is, és nagyon fontos szerepe van a turizmusnak is, annak a turizmusnak, amely nyugatról, Ausztriából hazánkba elsősorban a Balatonhoz áramlik. Ausztriában hamarosan elkészül az A2-es autópálya magyar határig tartó szakasza is. Ez is azt szükségeltetné, hogy mielőbb megvalósulhasson a 8-as út fejlesztése, amelynek különösen az Ajka és a Vas megye határ közötti szakasza életveszélyes állapotban van. A forgalom nemcsak a burkolat megerősítését, a kétszer kétsávos bővítést igényli, hanem a balesetveszélyes helyeken a különböző szintű csomópontok kiépítését is.

A korszerűsítés terveit egyetértésben támogatják Veszprém megye érintett önkormányzatai és gazdasági kamarái, és természetesen a korrektség kedvéért azt is el kell mondjam, hogy nem új keletű a probléma, mert a kilencvenes évek óta folyamatosan húzódik ez a kérdés, és mi, Veszprém megyei képviselők, bár mindannyian próbáltuk ösztönözni, hogy mielőbb sor kerülhessen erre, és 2007 körül esély és remény is nyílt arra, hogy talán '13 körülre majd befejeződik a legfontosabb szakaszok korszerűsítése, hiszen elkészültek a kivitelezési tervek, elkészültek a tanulmányok, az engedélyek is, mégis 2011. június 29-én egy kormányhatározat második melléklete szerint most úgy tűnik, hogy újra ködös távlatokba vész a 8-as út fejlesztése, amely nagyon fontos az ország gazdasági, turisztikai potenciálja erősítése szempontjából is.

Ezért tehát tisztelettel kérdezném az államtitkár urat, hogy mikor és milyen ütemben valósul meg a 8-as fő közlekedési út fejlesztése. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu