SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A napokban került nyilvánosságra az egészségügyi államtitkárság levele, amely szerint a kórházak tavalyi szállítói tartozását ez év végéig részletekben fizetné ki a beszállítóknak az állam. Ez azt jelenti, hogy a 2011. évi teljesített megrendelések után járó pénzüket 2012. végéig kapnák meg a vállalkozások. Ráadásul elvárnák, hogy a közel éves késéssel rendezett számlák ki nem fizetett összegei után a cégek ne számítsanak fel késedelmi kamatot, továbbá azt, hogy a közbeszerzések kivételével 150 napos fizetési határidőt fogadjanak el a cégek.
Államtitkár Úr! Amit javasolnak, az nemcsak cinikus és embertelen, hanem nemzetgazdaságilag is hatalmas károkat okoz pontosan annak a szektornak, amelynek stabilitása a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés kulcsa.
(14.20)
Jól tudjuk, milyen végzetes hatású a körbetartozások rendszere, hogy az lavinaszerűen tovagyűrűzve cégek százait képes bedönteni. Ráadásul jogot sértve támad a hazai vállalkozókra a kormány, a diktátum több hazai és uniós jogszabályba ütközik. A késedelmi kamat elengedését az államháztartás alrendszerébe tartozó intézmények esetében a polgári törvénykönyv tiltja.
A fizetési határidő kitolása pedig az immár a közbeszerzési törvényben is foglalt EU-irányelvbe ütközik, amely minden állami kötelezettség tekintetében kötelezővé teszi a 30 napos, egészségügyi tárgyú megrendelések esetében a maximum 60 napos kifizetést. Keserű hab a tortán, hogy ezzel újabb ígéretét szegi meg az Orbán-kormány. Mind a kormányprogram, mind a Fidesz választási programjának a miniszter által jegyzett része azt ígérte, hogy megszüntetik az állami szektorból kiinduló körbetartozások rendszerét. Önök követelték, hogy az állam minden esetben és azonnal teljesítse a kifizetéseket. Ígérték, hogy a mai 90 napos fizetési határidő 30 napra csökken. Mindeközben a NAV soha nem látott kíméletlenséggel csap le az akár pár napos járulékfizetési késedelembe esett vállalkozásokra, és már pár napos késés esetén inkasszózza a vállalkozások számláját. Gyakran nem öt hónap, de öt nap haladékot sem enged.
Államtitkár Úr! Önök az egykulcsos adóval elvették a lehetőségét az egészségügy és az oktatás finanszírozhatóságának. Az önök tevékenysége nem a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre, hanem a körbetartozások miatti cégfelszámolásokra lesz tankönyvi példa. Mikor vet véget a kormány az önámításnak? Mikor fog elegendő forrással gondoskodni az állami intézmények számára? Hogyan kívánják megakadályozni, hogy a költségvetés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) finanszírozási gondjai továbbterjedjenek a vállalkozók ezrei felé?
Köszönöm szépen a választ. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés