SESZTÁK OSZKÁR (KDNP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, a vitában megfogalmazott észrevételeket, módosító indítványokat. Ugyanakkor viszont azt mondanám Kiss Sándor képviselőtársamnak, hogy talán a vita emelkedettségéhez, illetve a szöveg emelkedettségéhez az is hozzájárulna, hogyha nem próbálnánk ilyenfajta módosító indítványokkal a szöveget tovább, összevissza, át-, ide-oda szabdalni. Azt gondolom, ez egy olyan kellően kiérlelt szöveg, amely különbséget tesz az anyagi jellegű támogatás és a másfajta, erkölcsi elismerés között. Tehát azt gondolom, a bizottsági módosító indítvánnyal ez a valóban eléggé méltatlan vita, ami a kegyhely anyagi jellegű támogatására akár utalást tesz, kikerül, és ilyen módon ez az ügy nem terheli ezt a valóban emelkedett és a közösséghez méltó határozati javaslatot. Közösségünk lélekszáma egyébként mintegy 300 ezer lélekre tehető.

Még egy gondolatot engedjenek meg. Valóban, ami leginkább indokolja az én szememben az országgyűlési határozati javaslat megszavazását, az a magyar nyelvű liturgiáért való kitartó és áldozatos küzdelem, és ebben a hajdúdorogiak szerepe. Emlékeztet bennünket ez a szöveg arra, hogy az állítólagos magyar imperializmussal szemben igenis, komoly küzdelmet kellett folytatni azért, hogy ez a közösség magyar nyelven végezhesse istentiszteleti alkalmait, és ez indokolta a hajdúdorogi egyházmegye létrejöttét. Ez különösen érdekes, és fontossá teszi, azt gondolom, ezt a határozati javaslatot a többi e vonatkozásain túlmenően is.

Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a vitában való részvételüket, hogy hozzátettek a szöveghez. Egyébként képviselőtársunk módosító indítványát befogadtuk, ezzel is igyekeztünk ennek a határozati javaslatnak az összparlamenti jellegét hangsúlyozni. De azt gondolom, ha egyetért velem képviselőtársam, most már ne toldozzuk-foldozzuk ezt a szöveget, mert valóban méltatlanná válik a határozati javaslat eredeti célkitűzéseihez.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu