CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban az előttünk fekvő törvényjavaslat alapja egy alkotmányossági észrevétel, miszerint kikerültek azon betegségek - és itt most elsősorban a Williams-szindrómás betegekre gondolok -, amelyeket az autonómiatesztekkel nem lehet diagnosztizálni. De azért felhívom a figyelmet - főleg az ellenzéki képviselőtársaim felszólalására gondolok -, hogy a jelenlegi törvényjavaslat túlmutat az Alkotmánybíróság határozatán, és kezelve ezt a problémát és az Alkotmánybíróság megállapítását, most jelenleg minden olyan betegségnél, minden olyan kromoszóma-rendellenességnél szeretnénk ezt a problémát kezelni, ahol jelentkezik, és ahol az egyéb juttatásokat a jelenlegi törvénykezés mentén nem tudjuk biztosítani.

A jelenlegi, az előttünk fekvő törvény jóval több, mint amit az Alkotmánybíróság határozata megkíván. Az egy szem, amit kibontunk, és aminél minden betegségnél biztosítjuk az egyéb juttatásokat. Amit az előbb Vágó Sebestyén képviselő úr kért, hogy a törvényt folyamatosan a szakmai elvárások, a szakmai szervezetek kritikái vagy javaslatai alapján fogalmazzuk át, azt egyébként megtesszük, egyébként minden olyan problémát, amit jogosnak érzünk és valóban olyan embereket érint hátrányosan, akiknek egyébként a rászorultságát nem is vitatjuk, azt behozzuk ide a Ház elé, gyorsított eljárásban tárgyaljuk, és javítjuk ezeket a problémákat.

Úgy gondolom, hogy ebben nincs vita közöttünk, és ezt a későbbiekben is meg fogjuk tenni. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu