DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitában én egy módosítót nyújtottam be itt a középfokú végzettség elnyerése érdekében. Az ajánlás pontos számát sajnos most nem tudom megmondani, tekintettel arra, hogy két törvényjavaslat vitájával foglalkoztam egész nap, és most nincs itt a kezemben, de gondolom, elnézik nekem, hogy nem tudom meghatszorozni magam.

Gyakorlatilag a tartalmi lényege ennek a módosító javaslatnak az, hogy a kék kártya intézménye, amellyel kapcsolatban Manuel Barroso európai biztos, meg ha jól emlékszem, a volt olasz igazságügyi biztos, Frattini azt mondta, hogy Európa nem rendelkezik elég jól képzett munkavállalóval és fiatallal, ezért rászorul arra, hogy harmadik országból érkezzenek be ilyen képességű emberek. Hozzáteszem, ez ránk nem igaz, tehát Magyarországnak abszolút megvan arra a saját szellemi képessége és még talán kellő számú fiatalja, ha még maradnak itthon egyáltalán néhányan, hogy újratermelje önmagát, és kialakítson egy olyan életet Magyarországon, ami vonzó mindenki számára.

Mindenesetre én azt mondom, hogy ha a kék kártyát ilyen irányelvvégrehajtás-szerűen Magyarországra akarják erőltetni... Ez is egyébként tökéletesen kapcsolódik, egy fonálra lehet felfűzni a mai három törvényjavaslatot, amiben részt vettem, tehát az adatvédelmi hatósággal kapcsolatos törvénymódosítás, a szabálysértési törvény, amelynek vannak európai uniós elemei, illetve irányelvre visszautaló elemei, illetve ez a bizonyos migrációs törvényjavaslat is kifejezetten egy európai uniós irányelv végrehajtását szolgálja. Itt a nemzetre rá van bízva, a tagállamokra rá van bízva, hogy milyen terjedelemmel hajtják végre.

Itt az háborított föl engem a vitában, az általános vitában ezt el is mondtam, hogy itt nem egy kötelességszegési eljárás miatt korrigálja a magyar törvényhozás ezt az egyébként már meglevő szabályozását, hanem mert várható, hogy kötelességszegési eljárást indítanak ellenünk, és jaj istenem, majd mit mond az Európai Bizottság.

Tehát én azt mondtam erre, hogy az nem jó, hogy ne csak büntetlen előéletű emberek számára nyíljon meg a kék kártya, illetve hogy a középfokú végzettséget legalább írjuk elő az ilyen típusú emberek számára, ha már amúgy a kvalifikált munkaerő bejövetelét kell így elősegítenünk. De mondom, azért ha ez egyáltalán szóba kerül, akkor persze nemzetpolitikai szempontból leginkább az elcsatolt területeken élő magyarság számára tudnám elképzelni ezt a lehetőséget, bár nyilván legfontosabb a szülőföldön való boldogulás, de ha mégis, mondjuk, valamely honfitársunk úgy gondolja, hogy mint ahogy száz éve is indokolt volt - mit tudom én - Székelyudvarhelyről Budapestre jönni dolgozni, az most se nagyobb bűn, tehát ha valaki így akar Magyarországon dolgozni. De ez már nem is rájuk vonatkozik, mert már nem is minősülnek harmadik országnak; helyesebb, ha Szerbiát mondjuk, amelyhez sajnos jelenleg Délvidék nemzetközi jogilag egy érvénytelen szerződéssel tartozik. Tehát mondjuk, egy délvidéki magyar esetében, ha mondjuk, Szabadkáról szeretne Budapesten dolgozni, akkor ha feltételeket támasztunk, tehát magyarul, szűrjük ki a potyautasokat a rendszerből, ha lehetséges.

Egyébként azt is elmondtam a vitában, és erre szeretnék még egy utolsó gondolatot felhívni, hogy a migráció, a bevándorlás gyakorlatilag Nyugat-Európának a legnagyobb témája ma már. Tehát nálunk a bűnözés, azon belül is adott esetben tipikusan és sok esetben cigány emberek által elkövetett bűnözés, de sok más típusú bűnözés, tehát a bűnözés a fő probléma, meg egyáltalán a megélhetési problémák a fő probléma, Nyugat-Európában a migráció, bevándorlás, és minden ottani tagállam hihetetlen szívóssággal küzd azért, hogy a lehető legminimálisabb formában hajtsa végre az Európai Unió vonatkozó szabályait. Nálunk is jó lenne ezt a szemléletet meghonosítani, és nem ilyen, hogy mondjam, kicsit beijedt jelleggel, hogy jaj, majd a Bizottság mit mond ránk, ezért inkább módosítsuk a szabályokat.

Tehát ezért javasoltam ezt a módosítást, és kérem, hogy amennyiben ezt el tudják fogadni, és a szabadságharc szellemisége kellő erővel hat mindannyiunkra, akkor képviseljük ezt az álláspontot, és támogassák a módosító javaslatomat.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu