DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Igazából nem is értem, hogy miért mentek itt ketté önök. Ugyanazt mondják, ugyanazon EU-szervilis álláspont uralja el a látásmódjukat. Képtelenek megérteni azt, hogy önök egy olyan házban vannak, ami akkor épült, amikor ugyan volt egy Habsburg Birodalom, amely próbált minket regulázni - külügyek, hadügyek, pénzügyek a Monarchia kezében voltak -, de azért elég izmos kis ország voltunk, nem is kicsi, nagyok voltunk, és nagyok is leszünk egyébként, és önök ellenére leszünk azok, mert önök azt a szervilis látásmódot, Kun Bélát és örökségét képviselik, akik folyamatosan azt szeretnék, hogy a nemzet szoruljon vissza, adja föl önállóságát, olvadjon be, korábban egy Szovjetunióba, most az Európai Unióba, önöknek valahova mindenképpen be kell olvadni.
Ezzel szemben nem ez a helyzet. Azért jogászként is tegyük már helyére a dolgot! Közjogilag vonjon már ön egy radikális különbséget aközött, hogy a kormánypárti többség megválaszt egy ombudsmant, vagy a kormánypárti többség által megválasztott miniszterelnök, mondjuk, kinevezi egy hatóság vezetőjét! Mondja már meg, a kettő között mi a különbség, mert közjogilag az ég egy adta világon semmi különbség nincs, már csak azért is, mert a jogszabályi környezet nem teszi lehetővé azt, hogy utána beleszóljon kézi vezérléssel. Emlékeim szerint, sőt tapasztalataim szerint önök viszont nagyon beleszóltak a rendőrség működésébe, kézi vezérléssel vezényelte Gyurcsány és gyurcsányista társai a rendőrséget 2006 őszén a magyar emberek ellen (Babák Mihály: Nem volt személyi azonosító!), terrorcselekményt elkövetve. (Babák Mihály közbeszól.)
Nem is értem, hogyan lehet az, hogy mi békésen itt ülünk, és egy gyurcsányista ember minket itt oktat, aki még az Index osztályzata szerint 2005-ben magasan a legrosszabb osztályzatot kapta miniszteri tevékenysége kapcsán. Bankemberként, ha jól látom, területi igazgatóként jelenleg szünetelteti, de banki érdekeket képviselő ember; lehet, hogy sok kistelepülés van, az ön kenyeréből élve adott önnek - nem tudom - kitüntető címet, kedves Kolber elvtárs, de gyakorlatilag önök nem tudnak változtatni a gondolkodásukon. A nemzet rabszolgaságát szeretnék, mi pedig a nemzet önrendelkezését, akár az Európai Unióval szemben, vagy akár a kormánnyal szemben is, de azt szeretnénk, ha minden magyar ember összefogna a közös cél érdekében, a nemzeti önrendelkezés kiteljesítése érdekében. (Az elnök csenget.)
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés