DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy új szakaszába érkezett itt a parlamenten belül ebben a négyéves ciklusban a törvényhozás, mégpedig több szempontból is új szakaszba érkeztünk. Gaudi-Nagy Tamás kifejtette az egyik oldalát, hogy miért új ez a szakasz. Én egy másik oldalára próbálnék meg ezzel kapcsolatban rávilágítani, mégpedig arra, hogy az elhamarkodott, az elkapkodott jogalkotásnak milyen következményei vannak.
Amikor azt látjuk, hogy most a 2011. évi CXII. törvényről beszélünk, akkor azért elgondolkodik az ember, már az évszámból is következtetve, hogy nemrégiben hozta meg a magyar parlament ezt a döntését, s pár hónap eltelte után máris módosítanunk kell. S amikor megnézzük a mai országgyűlési napirendet, akkor azt is láthatjuk, hogy nemcsak ez az egy törvény ilyen, hanem van, amelyik még ezt is túllicitálja, mégpedig a 2012. évi II. törvény, a szabálysértési törvény, amelyet - mint az évszámból is láthatjuk - az idén fogadtunk el, és máris ott tartunk, hogy módosításra szorul.
Ebből a szempontból mondtam, hogy teljesen új szakaszába érkezett a jogalkotás, hiszen ki kell javítani azokat a hibákat, amelyeket az elhamarkodott, az elkapkodott jogalkotás, az erőfölénnyel, a kétharmados többséggel való visszaélés, az ellenzék és az ellenzéki vélemények folyamatos figyelmen kívül hagyása okozott itt a parlamentben, és ennek bizony vissza kell köszönnie.
(12.10)
Valahol vissza kell köszönnie, és úgy érzem, a mai nap ennek egy nagyon jó példája, nagyon jó példája a 2011. évi CXII. törvény és a 2012. évi II. törvény is, hiszen mind a kettőben valamilyen hasonló dolog történt, más kérdés, hogy talán más okból. Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam itt részletesen kifejtette azt, hogy itt mi az ok, illetve az előttem felszólalók is, még a Szocialista Párt felszólalója is elfogadta, mégpedig azt tudomásul véve, hogy itt bizony a legjelentősebb dolog az Európai Bizottság közbeszólása, illetve véleményformálása erről a törvényről. Bizony, rendkívüli módon elszomorító az, hogy amikor a magyar ellenzék folyamatosan elmondja a kritikáit a törvényjavaslatokkal szemben a kormánypártok képviselői vagy a kormány által beterjesztett törvényjavaslatoknál, azonban ez sorra, mint falra hányt borsó hull vissza, és semmilyen formában nem veszik figyelembe.
Annak idején én kifejtettem ezt, ha jól emlékszem, talán a vezérszónoki felszólalásomban is az alkotmánnyal kapcsolatban, ahol számtalan dologra felhívtuk a figyelmet, illetve rengeteg módosító javaslatot is beadtunk, és próbáltuk jobbá tenni ezt az alkotmányt. El is mondtam az akkori felszólalásomban, hogy egy jó alaptörvény kizárólag az lehet, ha az valamilyen formában társadalmi konszenzuson alapul, a társadalmi konszenzus pedig nem azt jelenti, hogy az 52,5 százalékos választási eredményt elérő kormányzó koalíció erővel keresztülviszi, lesöpörve az ellenzék minden javaslatát, keresztülviszi a saját akaratát, ez nem konszenzusos alkotmány. Egy ilyen alkotmány nem lehet hosszú távú, és ugyanúgy ez a törvény, a 2011. évi CXII. törvény is mutatja azt, hogy ami nem konszenzuson alapul, az nem lehet hosszú távú, és itt már módosításra szorul ez a jogszabály.
Azt gondolom, valahol szégyene is a magyar jogalkotásnak, amikor már néhány hónap múlva hozzá kell nyúlnunk egy törvényhez, és bizony több ponton kiderül az, hogy milyen hibái vannak. Persze, nyilván azt kifejtettük annak idején, a Jobbik Magyarországért Mozgalom is a hozzászólásaiban, hogy mi nem jó ebben a törvényben, azonban rendkívül szomorú, hogy egyszerűen a belföldi véleményeket a Fidesz-KDNP nem veszi figyelembe, és teljes mértékben lesöpri az asztalról. Bizony, ez nagyon elszomorító, és nagyon rossz példát mutat álláspontom szerint ez a politika abban az esetben, hogy csodálkoznak rajta, és szerintem minden magyar embernek rosszulesik, amikor egy ellenzéki párt külföldre viszi ki a problémákat, és külföldön próbálja lejáratni a kormány politikáját, a parlamentnek, a kétharmados többségnek adott esetben a demokráciával szembeni törvényalkotását.
Mindebből az lesz, hogy összességében Magyarország fog lejáratódni, hiszen ezzel is a függetlenségünknek még a látszata is úgymond megszűnik, felülről fognak beleszólni, csakhogy az a politika, amit önök végeznek, folyamatosan arra fog késztetni, lám, a Szocialista Párt megint azt fogja mondani, hogy nekünk oda kell kimennünk, ott kell ezeket a problémáinkat elmondanunk, mert amit itt a parlamentben mondunk el, azt nem veszik figyelembe. Lám, itt van, ennél a törvénynél is azt látjuk, hogy megszólalt az Európai Unió Bizottsága, az Európai Bizottság megszólalt, letette a névjegyét, ebben a kérdésben állást foglalt, és lám, ebben az esetben ez már használt, ez már megütötte azt a szintet, amit a Fidesz-KDNP is meghallott, és igenis, ha nem is mindent, nem is mind a három ajánlási pontot, amelyek szerepeltek, de legalább már valamennyi részét behozták, próbálnak egy ilyenfajta látszatra adni, hogy lám, lám, lám, mi figyelembe vesszük ezt.
Az az álláspontunk ezzel kapcsolatosan, hogy nagyon rossz képet ad a jövőre nézve, ha azt fogják látni bizonyos politikai erők, hogy Magyarországról a problémákat ki kell vinni az Európai Unióba, és majd ott találunk orvoslást, amikor ezt itt bent kell nekünk megoldanunk, mert ezt mondjuk. Mi azért is vettünk folyamatosan részt - erre az előbb is hivatkoztam - az alaptörvény, az alkotmány vitájában, mert azt nem akartuk külföldre kivinni, nem külföldről akartuk megszégyeníteni a jogalkotónak azt a részét, aki ezt erővel átvitte, hanem mi azt akartuk, hogy valóban jöjjön létre egy konszenzusos alkotmány, és az lenne jó, ha ezekben a törvényekben is, mint például, ahogyan ez is ki van emelve, hogy ez egy sarkalatos törvény, legalább mindenféleképpen ezekben a sarkalatos törvényekben, az alaptörvényben konszenzusnak kellene létrejönnie, legalábbis valamilyen szinten a kormányzó pártok és az ellenzék vagy az ellenzék egy része között. Sajnos, azt láttuk, hogy ezt korábban sem vették figyelembe, így ennél a törvénynél sem.
Egyébként magáról a törvényről is ejtek néhány szót, mindamellett, hogy Gaudi-Nagy képviselőtársam már elmondta azt, hogy ezt a törvénymódosítást már azért sem tudjuk támogatni, mert milyen előzménye van. Egyébként maga a szándék, ami mögötte van, valahol jó irányba mozdulna el, hiszen azokkal, amik ebben a törvénymódosításban benne vannak, nem tudom, lenne-e valaki, ha belemegyünk a részletekbe, akkor ne tudna egyetérteni, hiszen a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése esetén követendő eljárás, nyilván erre szükség van. Arra is szükség van, hogy a tisztség megszűnésének a feltételeit egyértelműsítsük, ez ebben a módosításban szerepel, illetve egy nagyon fontos garanciális lépés is benne van, hogy a bíróság előtt vitathatja a jogviszonyára vonatkozó indítvány jogszerűségét a hivatal vezetője, tehát ez mind-mind olyan lépés, amely valahol egy plusz garanciális szabályt hoz be.
Mindenféleképpen fontos az is, hogy a hatóság elnökének a kinevezésénél az ötéves gyakorlati időt tíz évre viszik fel, ez megint egy előremutató jel, hiszen nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező vezető esélye nyilván nagyobb arra, hogy jobban fogja irányítani ezt a munkát, tehát ez is egy támogatandó lépés, és nyilván az elnökhelyettesnél az öt év is figyelembe vehető.
Tehát összességében az irány jó, az irány kevés, és inkább itt a jogalkotás módján kellene álláspontom szerint változtatni, és akkor talán nem kerülne sor arra, hogy majd folyamatosan, sorozatban a jövőben is vissza fognak kerülni hozzánk azok a törvények, amelyeket az elmúlt egy évben, fél évben vagy esetleg néhány hónapja fogadtunk el.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés