DR. PUSKÁS IMRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság beszámolóját - amelyet J/3348. számon találhatunk - megtárgyalta. A hatóság elnöke a médiaszolgáltatásról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXX. törvény 119. § (1) bekezdése alapján nyújtja be a beszámolóját minden évben a tisztelt Ház számára, és ez megtörtént a 2010-es év tevékenysége vonatkozásában is. A kulturális és sajtóbizottság azzal a határozati javaslattal fordul a tisztelt Ház elé, hogy ezt a beszámolót fogadja el, támogassa.
A beszámoló megismerése után az a fordulat, az a gondolat jutott eszembe, hogy sokszor élünk, inkább általában a politikai ellenfeleink felé címezve azzal a mondattal, hogy összenő, ami összetartozik. Nos, azt gondolom, hogy ez a beszámoló pozitív megfogalmazásban hozható ebbe az összefüggésbe, hiszen a parlamenti többség 2010-ben hozott egy olyan döntést, amiről elnök asszony is részletesen beszélt, miszerint azokat a hatóságokat, amelyek ezeket a területeket - a hírközlést, a médiát, a frekvenciagazdálkodást - ellenőrizték, szabályozták, egyetlen hatósággá vonta össze, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággá, és a hírközlésben, az infokommunikációban, a médiában, az elektronikus médiában lezajló változások, folyamatok messzemenően igazolták ezt a döntést, miszerint egy ilyen hatóság, amelyben a szakértelem, a humán erőforrás összefogása és a területek egységes szemlélete, kezelése magasabb színvonalú munkát tud végezni mindannyiunk, elsősorban a fogyasztók érdekében.
Ez a fajta konvergencia tehát mindenképpen szükséges volt; mint ahogy a területet ez a fajta összetartás jellemzi. Elnök asszony példái ezt is mindannyiunk számára jól jelezték, hiszen ebben a világban élünk, csak nem biztos, hogy minden esetben magunk is megfogalmazzuk azt, hogy amilyen médiumokat, amilyen kommunikációs eszközöket használunk, azok meglehetősen sok információt, hozzánk korábban különböző csatornákon eljutó információt hordoznak és egységesen jutnak a birtokunkba. Ez a konvergencia ezt a szabályozott világot is jellemzi, ezért is volt ez mindenképpen helyes és láthatóan mindannyiunk érdekét szolgáló döntés.
Az a jogszabályhely, amelyre hivatkoztam, meglehetős pontossággal és komoly részletezéssel kitér arra, hogy a beszámolónak milyen tartalommal kell elkészülnie. Aki ezt a jogszabályhelyet megtekinti és összeveti a beszámoló tartalmával, az egészen pontosan megállapíthatja, hogy a beszámoló tartalma teljes mértékben megfelel annak a jogszabályi kívánalomnak, amit a parlament támaszt a hatósággal, illetve a hatóság elnökével szemben. Ilyen értelemben nem kétséges, hogy a beszámoló teljeskörűen és alaposan ismerteti velünk ennek a területnek a 2010-es fejleményeit.
Nem szeretnék pápább lenni a pápánál, tehát semmiképpen nem szeretném elnök asszony után felmondani azt a több mint 50 oldalas beszámolót, amely részletesen tartalmazza mindazokat az ismereteket, információkat, amelyek fontosak lehetnek számunkra, és azt gondolom, egyik-másik befogadása is komoly szakértelmet és ismereteket igényel a területtel kapcsolatban. Erre nincs szükség, és tekintettel arra, hogy nem egy tudományos konferencián vagyunk, hanem egy politikai testületben, ebből következően inkább kiemelnék három témát, amelyek a széles nyilvánosságot is érintik, foglalkoztatják, és az életünkkel komoly közvetlen kapcsolatban vannak.
Az első a digitális műsorszolgáltatásra történő átállás kérdése. Már a 2010-es beszámolóban is komoly utalások vannak arra, hogy az átállás a készülékek vásárlásával, az előfizetések számának a változásával az analóg és a digitális műsorszolgáltatási rendszerek között afelé mutat, hogy amikor valóban megtörténik az analóg rendszerek lekapcsolása, akkor reményeink szerint nem állhat elő az a senki számára nem kívánatos fejlemény, hogy Magyarországon sokak nem tudnak televíziót nézni, nem tudják a televízióműsorok programját követni. Ez zajlik, és ismereteink szerint - ahogy az a bizottsági ülésen is elhangzott - azóta is számos olyan fejlemény történt, amely reménnyel kecsegtet a tekintetben, hogy valóban nem fog ez problémát okozni. Többek között olyan program indult, amely egyes térségekben méri fel és alakítja ki annak az eljárásrendjét, hogy kik azok a rászorulók, akikhez el kell juttatni a dekódereket, mert nem tudnak vásárolni olyan készüléket, amely az analóg műsorokat tudná venni. Elsőként ezt szerettem volna kiemelni.
A másik fontos terület a fogyasztói tudatosság és a fogyasztói tudatosság erősítése. Az anyag is tartalmazza, nem jellemző a magyar fogyasztókra, hogy díjcsomagokat változtatnának, váltanának - mobiltelefontól a kábeltelevízión át az egységes csomagokig értendő ez a megállapítás -, miközben erre a saját érdekükben, a jobb szolgáltatásminőség vagy az alacsonyabb ár érdekében szükség volna. Ennek a fajta tudatosságnak a növelése is fontos, és ebben is szerepet vállal a hatóság. Azt gondolom, ez is nagyon fontos. Mint ahogy annak a rendszernek a lebontása is, ami arról szólt - így szoktuk megfogalmazni -, hogy hűségnyilatkozatokkal a fogyasztók elkötelezték magukat annak reményében, hogy alacsonyabb szolgáltatási díjon jutnak hozzá a szolgáltatásokhoz. Ezekből nehéz volt kilépni, illetve nagy volt a kilépés ára. Ebben is komoly változások történtek, hiszen gyakorlatilag nincs már hűségnyilatkozat, legfeljebb határozott idejű szerződések vannak, és ezek felbontása is kedvezőbb módon történhet a fogyasztók számára. Ez is a hatóság munkájának tulajdonítható, és helyes, hogy ez így történik.
A harmadik területként kiemelném az internethasználatot, természetesen hivatkozva a beszámoló tartalmára és annak tanulságaira, miszerint a fogyasztást illetően európai átlagos fogyasztóknak tekinthetjük magukat azt az időtartamot illetően, amennyit az internet használatával töltünk. Ebbe a körbe, az átlagos fogyasztók körébe tartoznak a gyerekeink is. Elnök asszony után én is szeretném kiemelni, hogy de ez a digitális írástudás, amely elsősorban a tekintetben fontos, hogy az információk megvédése, bizonyos letöltések elkerülése nagyon fontos volna. E tekintetben nem elsősorban az a dolgunk, hogy csak a gyerekekhez jussunk el, hiszen az kevésbé szerencsés vállalkozás vagy célkitűzés lenne, hanem sokkal inkább a szülőkhöz érdemes célba juttatni az információt, a gondolatot. Fontos, hogy a gyerek információhoz jusson, fontos, hogy a gyerek tudja kezelni a modern technológiákat, de a szülői felelősség a XXI. században még ezeken a területeken is jelen kell legyen. Ennek a gondolatnak és az ezzel kapcsolatos információátadásnak a hatóság általi kezelése nagyon helyes dolog. Ezzel kapcsolatban örömmel láttam, hogy nem olyan régen egy konferencián elnök asszony erről a kérdésről is értekezett, és ennek a fontos kezelését szem előtt tartja.
(13.40)
Nos tehát, ezen tartalom szerint is és a beszámoló jogszabályi megfelelősége miatt is azt javasolom a tisztelt Háznak, mint ahogyan ezt a kulturális bizottság többsége is tette, hogy a beszámolót fogadják el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés