DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Frakcióvezető-helyettes Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy a kormány nevében visszautasítsam azt a megjegyzését, amelyet egy még meg sem választott országgyűlési szószólóra tett. Ön a cigány kisebbség megválasztandó szószólójával kapcsolatban, az ő mentelmi jogára utalva rasszista és előítéletes megjegyzést tett, gondolom, nem véletlenül emelte ki a cigány kisebbség szószólóját. (Novák Előd: Statisztikai adatok támasztják alá!) Gondolom, nem véletlenül emelte ki a cigány kisebbség szószólóját! 2014-ben fogják megválasztani ezt az embert, még azt sem tudjuk, hogy kicsoda. Az ön megjegyzését visszautasítom! (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Ház! Sok mindennel nem értek egyet abból, amit Novák Előd mondott, inkább arról beszélek, amivel egyetértek. Az új országgyűlési törvény valóban újraszabályozza a képviselők jogállását, ennek során szigorítja a képviselők összeférhetetlenségének szabályait.

(9.50)

Valóban, ahogyan Novák Előd is utalt rá, az összeférhetetlenségi szabályok kiterjednek ezentúl az önkormányzati tisztségek betöltésére is. Szeretném mindjárt leszögezni, hogy miközben a Jobbik ezt a politikusbűnözés egy formájának nevezi, eközben a valóság az, hogy számos európai országban létezik az, hogy önkormányzati tisztséget és országgyűlési tisztséget egyszerre lehet betölteni. Ennek az a magyarázata, hogy mind a kettő választott tisztség, tehát az országgyűlési képviselőket és a polgármestereket is a választópolgárok választják. A választópolgárok adják a felhatalmazást erre a tevékenységre, amit ön egyszerűen csak bűnözésnek nevez.

Ezzel együtt is elfogadjuk, hogy ez visszás a magyar társadalom számára, a magyar nép szemében visszás ez a helyzet. Amennyiben a tisztelt Ház elfogadja, akkor a következő Országgyűlésben már valóban nem lehet egyszerre betölteni ezt a két tisztséget. Ugyanígy szigorítaná az országgyűlési képviselők gazdasági összeférhetetlenségi szabályait is ez a törvény, és számos olyan új rendelkezést tartalmaz, amely az eddigi parlamentben sok vitát váltott ki. Valóban, ilyen új rendelkezés az, hogy országgyűlési frakciót csak azok a képviselők alakíthassanak, akiket erre a nép, a választópolgárok felhatalmaztak.

És az is természetes, hogy a mentelmi jog szabályait is újra kell gondolni. A mentelmi jog szabályozásánál az irányadó szempont mindig az, hogy az országgyűlési képviselők és általában a közszereplők egymás közötti vitái ne kerülhessenek az igazságszolgáltatás elé. Semmi értelme az igazságszolgáltatást terhelni közszereplők politikai véleményének ütköztetésével, még akkor sem, ha ezek a politikai vélemények adott esetben túllépik a véleménynyilvánítási szabadság korlátait, hiszen nagyon régóta ismerjük azt az álláspontját az Alkotmánybíróságnak, amely szerint a politikai közszereplőknek, vagy inkább úgy mondanám, hogy a közbizalmi állást betöltő személyeknek többet kell tűrniük a kritika szempontjából. Ezért is tűrtük teljes nyugalommal Novák Előd hozzászólását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu