GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Reflektálok. Mint ahogy Stágel Bence képviselőtársam mondta, amikor a falvak helyzetével foglalkozott, s ebből következtethető az, hogy igazából a falvak beszorulnak, befelé fordulnak, elveszítik a mozgásterüket, elveszítik a munkalehetőségeiket. Nagyjából ez köszönhető annak a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának, ha szabad ezt gazdaságpolitikának nevezni, amit két éve folytatnak az országban.
De nem is ez a lényeg, hanem sokkal inkább Sneider Tamás mondandója fogott meg engem bizonyos pontokon. Azt kell hogy mondjam, hogy bizonyos értelemben egyet is értek vele, mondom, hogy hol, hogyan s miképpen.
Szerintem sem az a lényeg, hogy valaki kék vagy zöld; nem, nem az a lényeg. Az a lényeg, hogy valaki hogyan és miképpen viszonyul azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez viszonyulnia kell. Teljesen mindegy, hogy valaki magyar emberként vagy cigány magyar emberként éli az életét ebben az országban; az a lényeg szerintem, hogy teszi a dolgát vagy nem teszi a dolgát. Igen, jogok és kötelezettségek harmóniája, persze, természetes - azt hiszem, ez evidencia, ez fenn kell hogy álljon. Meg kell követelni mindenkitől, de nemcsak a cigány embertől, a nem cigány embertől is mindazt, amit meg kell követelni.
Azért mondom ezt, mert azt látom, azt tapasztalom, hogy ma Magyarországon a mélyszegénységbe és nyomorba jutott emberek nem csak cigány emberek. Sok cigány ember van közöttük, és sajnos rajtuk kívül, őket is sajnálva, velük együtt nagyon sok nem cigány ember is. Ilyen értelemben tehát nem a kékek-zöldek csatáját kell itt lefolytatni, megvívni, hanem azt gondolom, hogy a nehéz sorsra jutott embereknek kell tudni kezet nyújtani.
Egy mondat, elnök úr: a munkaügyi központok példaként segítő mediátorai, nem tudom, mijei lehetnek a történetnek. Ez hiányzik ebből a törvénytervezetből. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés