PATAY VILMOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen. Nagyon örülök annak, hogy Sneider Tamás képviselőtársam lelkesen keresi a szövetkezeti rendszer szabályozását. Több mint egy éve foglalkozom azzal a témakörrel, hogy a jelenlegi szabályozási környezetet az egész szövetkezeti rendszer vonatkozásában változtassuk meg.

Szeretném jelezni, hogy jól állunk az előkészületekkel, hamarosan jelentkezni fogunk. Ami a jelenlegi törvénytervezetet illeti, igazából ebből azt kell látnunk - itt nem pályázatról van szó -, hogy az eddigi szabályozásban egy-két kicsi módosítás történik; az eddig működő szociális szövetkezetek működési feltételeinek egy kis korrigálásában, ahogy az elhangzott, részt vegyenek az önkormányzatok, legyen lehetőség az európai uniós és a hazai források pályázati úton való megszerzésére, hogy a működési feltételek változzanak.

A korábbi időben nem tudom, hogy mennyire figyelték, az OFA szervezésében 2006-2007-ben másfél év alatt több mint 300 szociális szövetkezet jött létre, szintén támogatással, és azt is el szeretném még gyorsan mondani, hogy a szövetkezeteknek egyébként, a szociális szövetkezeteknek van országos szociális szövetkezeti tanácsuk. Tehát egy ilyen országos szervezethez tartoznak.

Amit még fontosnak tartok az ön hozzászólásából lereagálni, hogy a pályázatoknak nem itt kell szerepelni. A pályázati feltételekben meg kell határozni, és nyilván ott lesznek indikátorok, és figyelemmel fogják kísérni a pályázati pénzek felhasználását. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu