VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Stágel Bence képviselőtársamhoz csatlakozva megerősítem azt, hogy valószínűleg meglesz a konszenzus, merthogy a Jobbik frakciója is támogatja ezt a benyújtott módosító indítványt, lévén, hogy ténylegesen egy mulasztásos alkotmánysértésről van szó.
Azért az érdekes, és az Alkotmánybíróság működését jellemzi az, hogy ez az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítvány 2009-re datálható, ehhez képest 2011. május 30-ra született meg ez a határozat. És ahogy már ez elhangzott, az Országgyűlés működését pedig - és napirend előtti felszólalásában már Novák Előd képviselőtársam említette az Alkotmánybíróság renoméját és presztízsét - jellemzi az is, ami már elhangzott, hogy 2011. szeptember 30-ában határozta meg az Alkotmánybíróság azt, hogy ezt a mulasztásos alkotmánysértést az Országgyűlés orvosolja. Ehhez képest bő fél év eltelt, sőt több mint fél év eltelt azóta, és nem történt meg.
Hála istennek, ez most megtörténik, ugyanis úgy gondolom, és remélem, minden országgyűlési képviselő úgy gondolja, hogy bár létszámban kevés emberről van szó..., a becslések itt tévedhetnek, sokan úgy gondolják, hogy körülbelül 150 Williams-szindrómával küszködő emberről van szó az országban, más becslések 400-500-ra teszik ezt a számot. Persze a kettő szám közötti különbséget jellemezheti az is, hogy a diagnosztizáltak száma és a nem diagnosztizáltak száma miatt is lehet különbség. Tehát csak megbecsülni lehet ezt a számot, illetve még az egyéb kör alapján is, ahogy az államtitkár úr említette, 600-800 emberről van szó, tehát nem egy jelentős mennyiségű emberről van szó, nem sok emberről van szó, de úgy gondolom, hogy ha akár egy embernek is sérülnek a jogai, és akár egy ember is joghátrányban van a többivel szemben, akkor az Országgyűlésnek kötelessége ezt a jogellenes állapotot kiküszöbölni, illetve ezt a jogellenes állapotot megszüntetni.
A bizottsági ülésen már említettem - főleg, hogy fogyatékossággal élő személyekről van szó -, hogy talán a joghátrányt és a jogegyenlőség csorbulását nemcsak a Williams-szindrómásoknál, illetve az egyéb, ebbe a körbe tartozó személyeknél kellene kiküszöbölni, hanem az egyéb fogyatékossággal élő személyek szempontjából és tekintetében is; lévén, hogy életbe lépett a megváltozott munkaképességűekről szóló törvény, ami igenis joghátrányt okoz nagyon sok fogyatékossággal élő személy számára.
(10.20)
Persze, Bernáth Ildikó miniszteri biztos asszonytól - üdvözlöm itt az Országgyűlésben - a kioktatást megkaptam a bizottsági ülésen is, hogy forduljak nyugodtan a minisztérium alkalmazottaihoz, forduljak a biztos asszony hivatalához, szakértőihez, ők majd megmagyarázzák nekem azt, hogy nem történik jogsértés a fogyatékossággal élő személyek szempontjából, de én úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek a vitája során elég sokszor említettük ezt a témát, elég sokszor kaptunk magyarázatot, ami engem nem elégített ki.
A hatálybalépés óta történt változások nem oszlatták el ez irányú kétségeimet, sőt a legnagyobb érdek-képviseleti szervezetek reagálásai sem azt mutatják, hogy igenis a fogyatékossággal élő emberek számára pozitív következményeket hoz, és joghátrányukat nemhogy erősítené, hanem a joghátrányukat csökkenti a 2012. január 1-jén életbe lépett törvény.
Én tehát azt javaslom a kormány számára, hogy még egyszer vegye górcső alá az egyéb fogyatékossággal élő személyek életét befolyásoló, életét meghatározó egyéb törvényeket, akár azokat is, amelyek - mint már említettem -, január 1-jén léptek hatályba. Megelőzve az újabb alkotmánybírósági döntést, ilyen előterjesztéssel éljen, vagy ha nem kíván előterjesztéssel élni, akkor az ellenzék soraiból érkező módosító indítványokat vagy akár határozati javaslatokat vegye pozitívan, fogadja el, támogassa, és ezzel segítse a jog előtti egyenlőséget minden Magyarországon élő személy számára.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés