ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.

Soron következik a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/6320. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/6320/40. számon megkapták és megismerhették.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. (Dr. Rétvári Bencének és dr. Schiffer Andrásnak:) Egyben indítványozom, hogy engedjük Balog Zoltán képviselő urat majd figyelni a vitára, és kérem a képviselő urat és az államtitkár urat is, amennyiben hajlandó a folyosón további lehetőséget adni a képviselő úrnak, ott tegyék meg.

Felkérem Szilágyi Péter jegyző urat, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat.

Forrás: parlament.hu