DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr egy korábbi bizottsági üléssel kapcsolatban tesz fel kérdéseket, ahol a kérdések legnagyobb részére elhangzott a válasz. Én a konkrét fölvetésre szeretnék kitérni.
A mostani államiföld-hasznosítási program az első ilyen program, s ennek az a célja, hogy a felszabaduló, tehát a már letelt bérleti szerződésű földeket helyben lakó családi gazdaságok, állattenyésztést vállaló családi gazdaságok, kis- és közepes vállalkozások nyerjék el. Ebben a szellemben dolgoztuk ki a pályázati rendszert is. Kifejezetten az állattartás támogatása szerepel a célok között. Aki nem vállal ilyen feladatot, az nem is indulhat a pályázaton. Nyilván a konkrét eseteket kell megnézni. Valamennyi konkrét esetben helyben lakók nyertek és állattartást vállaltak.
Az is elképzelhető, hogy olyan valakinek járt le a földhaszonbérleti szerződése, aki állattartással foglalkozik. Hozzátéve persze azt, hogy nem csak az államtól lehet földeket bérelni, és valószínűleg nem éri meglepetésként az, hogy ezek a földek fölszabadulnak, hiszen a haszonbérleti szerződések tavaly, sőt vannak olyan helyek, ahol már korábban, tavalyelőtt lejártak. Tehát nem éri őket felkészületlenül.
A következő kérdés az, hogy mekkorák azok a gazdaságok, amelyeket ez a földhaszonbérleti dolog érint, hiszen általában ahol van egy nagy cég és a haszonbérleti szerződései lejártak, annak a helyére bejön öt-tíz-húsz további bérlő, ők a terület egy részén elkezdenek gazdálkodni, és kérdés az, hogy maradt-e neki állami földje, vagy esetleg más haszonbérletben lévő földje. Ezért fontos szempont az is, hogy 1200 hektár az a területméret, ami a plafon, ennél többet nem tud pályázni az érintett.
S akkor befejezem a gondolatmenetet a következő egy percben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés