DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Újra csak azt javaslom a képviselő úrnak, hogy a néhány oldalas felkészítő anyagon túlmenően is legyen szíves, tájékozódjon.

Importnyomástól nem kell tartani, ugyanis a magyar termékek melletti figyelemfelhívó kommunikáció eredményes, erről beszélünk most már másfél év óta, hogy magyar terméket vásároljanak az emberek, és ez a tojás vonatkozásában is látszik, magyar tojást vásárolnak. A termelők a termelői piacokon, ahogy lehetővé tettük, folyamatosan árusítanak. Sőt, igazából lehet, hogy a csatlakozáskor kellett volna annak idején odafigyelni erre a rendelkezésre, de ez nem kizárólag a magyar termelőket sújtja, valamennyi európai uniós termelő számára komoly problémát jelent. Magyarországra - ahogy említettem - importtojás minimális mennyiségű jön be, sőt tőlünk akarnak kivinni tojást más országokba, ami exportlehetőségeket is teremt. Tehát a piac átalakulása folyamatban van, rajtunk, illetve a termelőkön múlik, hogy mit tudunk ebből a magunk javára fordítani.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu