DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Gondolom, nagyon remélem, hogy az emberek ezzel kapcsolatos elképzeléseiket nem az ön törekvései szerint fogják kialakítani, hanem figyelembe veszik, hogy részben a menetrend-egyeztetés még most is folyik, és április 15-ével, amikortól a nyári menetrendet be kívánjuk vezetni, akkor természetesen tájékoztatni fogjuk az utazóközönséget, így a Kiskunfélegyházán és környékén lakókat is.
Egyébként, ha már ön ezeket a mondatokat elmondta, akkor engedje meg, hogy végezetül azt a mondatot mondjam, amellyel talán kezdenem kellett volna: egyetlenegy mellékvonalat nem fogunk bezárni, önök zárták be, mi megnyitottuk ezeket. (Zaj az MSZP soraiban.)
Ami pedig a foglalkoztatást és az egyeztetést illeti, az elmúlt napokban több mint tíz vasúti szakszervezettel egyeztettünk, és egyetértettünk abban, hogy az egyébként évente szokásos menetrend-felülvizsgálat a foglalkoztatást nem érinti. Kérem, őket is hallgassa meg.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés